Haladás

Halmosi sejtette, hogy vastapsot kapnak az újságíróktól

Feltöltve: 2012, május 22 - 16:58

Halmosi Pétert nem lepte meg, hogy a sajtótájékoztatón jelen levő újságírók részéről megtapsolják a Diósgyőr elleni mérkőzést követően a Haladás játékosait. A haladas.hu-nak a válogatott középpályás az utolsó forduló, számára pikáns mérkőzéséről is beszélt.

Peren kívül megegyezhet Aczéllal a Haladás

Feltöltve: 2012, május 22 - 08:33

A haladasfc.hu információja szerint peren kívül születhet megegyezés Aczél Zoltán illetve a Haladás munkajogi vitájában.

Videó: Óriási gólt lőtt a Diósgyőr, de a Haladás nyert

Feltöltve: 2012, május 21 - 10:04

A Diósgyőr Takács Péter 3. percben szerzett hatalmas góljával vezetett Szombathelyen az NB I hétvégi fordulójában, mégis kikapott 2-1-re.

Alig látott egy Loki-játékos, Szentes megtapsolta az ellenfelet - így látták az edzők

Feltöltve: 2012, május 20 - 21:42

Paulo Sousa, a Videoton mestere a Lombard elleni 2-0-s sikert követően úgy értékelt, csapata teljesítményével már az ősszel sem volt baj, pusztán nem mindig jöttek azok az eredmények, amiket megérdemeltek volna. Kondás Elemér a kispesti 3-0 után azt is megemlítette, egyik játékosa egy ütéstől percekig nem nagyon látott, Artner Tamás pedig megtapsoltatta együttesét a Diósgyőr 2-1-es legyőzését követően - Szentes Lázár is csatlakozott a vasiakat ily módon elismerőkhöz.

Lassan csoda kellene a Diósgyőr 4. helyéhez

Feltöltve: 2012, május 20 - 16:52

A Haladás 2-1-re legyőzte hazai pályán a Diósgyőrt az OTP Bank Liga 29. fordulójában. A vendégek már a 3. percben vezetést szereztek, erre válaszolt az első játékrész derekán a vasi alakulat, amely Halmosi révén, a 88. percben szerezte meg a három pontot érő találatot. A zöld-fehérek továbbra is veretlenek hazai pályán Artner Tamás vezetésével, a miskolciak pedig nem tudták kihasználni a Kecskemét és a Paks botlását, így már csak több feltétel együttes teljesülése esetén érhetnek oda a negyedik helyre.

Védekezésben nem olyan jó a Loki - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2012, május 20 - 11:25

Az OTP Bank Liga 29. fordulójának vasárnapi mérkőzései közül háromnak lesz valódi tétje. A Honvéd szeretné legyőzni a még veretlen és bajnok Debrecent, hogy közelebb kerüljön az EL-induláshoz. Supka Attila szerint erre akkor lehet esélyük, ha határozottak és kemények lesznek. Kondás Elemér viszont abban bízik, hogy megvédik a presztízsüket. A kispestiek mellett a Diósgyőr is Európába vágyik, de Szentes Lázár szerint nekik van erre a legkevesebb esélyük. A már kiesett Zalaegerszeghez látogató Paks szintén harcban van a 4. helyért. Kis Károly vezetőedző úgy véli: a három ponthoz maximum közeli teljesítmény kell.

Halmosi: Én vagyok az élő példa, hogy bárhonnan válogatott lehet az ember

Feltöltve: 2012, május 19 - 16:06

Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya meghívót küldött Halmosi Péter számára, a csapat két soron következő barátságos mérkőzésére. A Haladás rutinos játékosa számára extra motivációt jelent a válogatottság.

NB I: 9 saját nevelésű játékossal kezd egy csapat a hétvégén

Feltöltve: 2012, május 18 - 15:27

Artner Tamás tervei szerint nem kevesebb, mint kilenc saját nevelésű játékossal áll ki a Diósgyőr elleni hétvégi bajnokin a Haladás - írja a haladas.hu.

NB I: Csúcsot döntött a Diósgyőr és a Fradi is

Feltöltve: 2012, május 16 - 08:37

A Diósgyőr az átlagéletkor és a magyar játékpercek tekintetében is klubcsúcsot ért el az OTP Bank Liga 28. fordulójában, és az Újpest elleni derbin a Ferencváros is az idényben soha nem látott "zöldfülű" csapattal lépett pályára - derül ki a HLSZ statisztikájából.

NB I: "Néhányan beszólogattak, de nem volt vészes"

Feltöltve: 2012, május 15 - 12:13

Az elmúlt hétvégén a Kaposvár a Haladás csapatát fogadta, és ért el 1-1-es döntetlent. A szombathelyi csapat színeiben pályára lépett Kulcsár Kornél, aki nemrég még a Kaposvár játékosa volt. A karmester elmondta, be-bekiabáltak neki, de azért mindez nem lépett át egy határt.





hirdetés

Címlapon

Ma a TV-ben: Robben tudathasadásos meccse

Feltöltve: 2012, május 22 - 08:12

Felkészülési mérkőzést játszik egymással a friss BL-ezüstérmes Bayern München, a holland válogatottal. A meccs különösen pikáns lehet Arjen Robbennek, aki a Bayern futballistája, és tagja a narancsmezesek keretének is.

Csank kényelemből örülne egy NB II-es feljutónak

Feltöltve: 2012, május 22 - 20:36

A pepsifoci.hu oldalán naponta szedjük össze a hazai írott, nyomtatott vagy elektronikus sajtóban leírt, elhangzott nyilatkozatok legjobb elemét. Itt a legújabb Nap mondása!

A nap fotói: Messiék kukásnak öltöznek - a Barca új mezei

Feltöltve: 2012, május 22 - 13:33

Bemutatta a következő szezonban használatos szereléseket az FC Barcelona. A katalánok hazai meze igencsak hasonló lesz a legutóbbihoz, az idegenbelinél viszont alaposan elengedték a fantáziájukat a készítők. Nekünk olyan, mintha még a nap is kiszívta volna a kukás-színekben pompázó dresszeket.

NB I-es kirúgás bundaügyben, erősebb lehet a Fradi kezdőcsapata - ez történt ma

Feltöltve: 2012, május 22 - 21:12

Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a nap legfontosabb híreit? Az alábbi összeállításban a mai nap kiemelkedő fontosságú eseményeit gyűjtöttük egy csokorba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

  • ÁTIGAZOLÁSI HÍREK
    146

    A kluboknál már javában zajlanak az egyeztetések a keretek alakításával kapcsolatban. A pepsifoci.hu legnépszerűbb rovatában a korábbiakhoz hasonlóan minden információt megtaláltok egy helyen. Cikkünk folyamatosan frissül, nézz vissza naponta többször!

  • GERA
    1

    Alighogy véget ért a szezon Angliában, Gera Zoltán máris megerősítette, hogy a következő idény elején már ő is részt vesz a West Bromwich Albion felkészülésében.

  • ÜLLŐI ÚT
    57

    Három-négy kulcsember érkezhet nyáron az Üllői útra, ellenben ennek a duplája, de akár a triplája is lehet a keretből távozók száma. A klubvezetés átcsoportosításokkal tenné lehetővé, hogy pénzért is tudjon igazolni nyáron a Ferencváros. Több lesz a tehetséges fiatal a keretben, de a kezdőcsapat erősebb lehet az ideinél.

Tartalom átvétel