Légiósok

Dzsudzsákot kihagyták a 4 perces őrületből

Feltöltve: 2012, február 12 - 19:07

A hajrában született négy gólnak köszönhetően egészen különleges lett a Dinamo Moszkva és a temesvári Politehnika spanyolországi felkészülési mérkőzése, amelyet az orosz csapat nyert meg 3-1-re. Az első félidőben kapufáig jutó Dzsudzsák Balázs 80 percig volt a pályán, így lemaradt a 4 perces, őrült hajráról.

Németh Krisztiánék meccsét egy csapattárs rontotta el

Feltöltve: 2012, február 12 - 17:21

A jelenleg harmadik helyen álló Heerenveen látogatott a Németh Krisztiánnal a soraiban felálló Waalaijkhez. A hazai csapat egy kiállítást követően egy órán át emberhátrányban játszott, ennek ellenére több helyzetük is volt, Németh is többször veszélyeztetett.

Juhásszal kibabrált a bíró, góllal "büntetett"

Feltöltve: 2012, február 12 - 16:40

Juhász Roland volt a Standard Liége-Anderlecht mérkőzés egyik központi szereplője, a belgiumi tudósítások szerint. A magyar válogatott védő összehozott ugyan egy tizenegyest, de a kommentárok szerint a tizenhatoson kívül történt a kontaktus a két játékos között. Juhász a 74. percben végül góllal segítette csapatát a hajrában kiharcolt győzelemhez.

Szabics a győzelem után is kritizált

Feltöltve: 2012, február 12 - 15:05

Szabics Imre nem volt teljesen elégedett a Sturm 1-0-s szombati sikerét követően, a magyar támadó szerint érthetetlenül visszaesett csapata teljesítménye a második félidőben. Edzője ugyanakkor kísérletezett csatárposzton, hiszen most debütált a győztes gólt szerző Szabics új csatártásra, akit nemrég szerződtettek.

Három magyarral kapott ki a NEC

Feltöltve: 2012, február 11 - 21:39

1-0-s vereséget szenvedett a három magyarral felálló NEC Nijmegen a holland bajnokság hétvégi fordulójában.

Szabics győztes góllal nyitotta a tavaszt

Feltöltve: 2012, február 11 - 20:23

Góllal nyitotta az osztrák Bundesliga tavaszi szezonját Szabics Imre, a Sturm Graz ráadásul a magyar válogatott támadó találatával verte meg hazai pályán 1-0-ra a kiesés elől menekülő Mattersburgot. A beszámolók szerint a havazás alaposan rányomta a bélyegét a meccsre, a mindent eldöntő találat egy szögletrúgás után született.

Videó: Gól lett Bogdán hatalmas kirúgásából

Feltöltve: 2012, február 11 - 18:50

Bogdán Ádám hosszú indítása készítette elő a Bolton gólját a Wigan elleni bajnokin (1-2). Nézd meg a csata rövid összefoglalóját!

Bogdán már támadásban is besegített - angol eredmények

Feltöltve: 2012, február 11 - 17:55

Bogdán Ádám amellett, hogy több remek védést is bemutatott a Bolton Wigan elleni rangadóján, támadásban is besegített társainak. A beszámolók szerint az ő hatalmas kirúgása után született a Wanderers egyenlítő gólja, amely végül pontot nem ért (1-2). Buzsáky Ákos 66 percet kapott a Blackburn ellen elbukó QPR-ben, az Arsenal hőse Thierry Henry volt, a Chelsea pedig megégett. Eredmények.

Hajnal pusztítást vezényelt, Szalai már 90 percre is jó - eredmények

Feltöltve: 2012, február 11 - 17:21

Pozitív napjuk volt a magyaroknak szombaton a Bundesligában. Hajnal Tamás kiállítást harcolt ki a Stuttgart 5-0-s sikere alkalmával, Szalai Ádám pedig végigjátszotta a Mainz 1-1-es döntetlennel véget ért összecsapását. A Dortmund és a Bayern egyaránt hozta saját találkozóját, így továbbra is a Borussia állt a táblázat élén, két ponttal megelőzve a rekordbajnokot. Eredmények.

Tőzsér hivatalosan is a Genoa játékosa

Feltöltve: 2012, február 11 - 13:12

Tőzsér Dániel a Genoa együttesében folytatja karrierjét, ugyanakkor a magyar válogatott középpályása a következő félévet még jelenlegi csapatánál a KRC Genknél tölti.



hirdetés

Címlapon

  • 1

    A hajrában született négy gólnak köszönhetően egészen különleges lett a Dinamo Moszkva és a temesvári Politehnika spanyolországi felkészülési mérkőzése, amelyet az orosz csapat nyert meg 3-1-re. Az első félidőben kapufáig jutó Dzsudzsák Balázs 80 percig volt a pályán, így lemaradt a 4 perces, őrült hajráról.

    BLOG: Hemingway: Rendesen dolgozó emberek

Ma a TV-ben: A Videoton megágyaz a Real Madridnak

Feltöltve: 2012, február 12 - 09:13

Rengeteg mérkőzést láthatunk élőben vasárnap is a különböző csatornák jóvoltából. A topligák összecsapásai mellett a hazai bajnoki címvédő Videotont is láthatjuk edzőmeccsen, a fehérváriak Dinamo Bukarest elleni találkozója után pedig a Real Madrid teheti fel a koronát a napra.

"Gerd Müllernek penetráns szaga volt"

Feltöltve: 2012, február 12 - 13:45

A pepsifoci.hu oldalán naponta szedjük össze a hazai írott, nyomtatott vagy elektronikus sajtóban leírt, elhangzott nyilatkozatok legjobb elemét. Itt a legújabb Nap mondása!

A nap fotója: Dallasi cowboy lett a Fradi-védő

Feltöltve: 2012, február 11 - 12:14

A Dallasban tartózkodó Ferencváros játékosai (miután kiderült, hogy a torna elmarad) bejárták a stadiont, voltak az öltözőben is, ahol Grúz Tamás a Dallas Cowboys egyik sztárjának és legnagyobb szívtiprójának, Miles Austinnak a bőrébe bújt.

Közelít a Fradi egy csatárhoz, a Vidi tovább nyomul a piacon - átigazolási körkép

Feltöltve: 2012, február 6 - 21:26

Sajtóhírek szerint a Ferencváros és a Vasas között közel a megegyezés Beliczky Gergő klubcseréjéről, Tarmo Kink maga cáfolta, hogy visszajönne Győrbe, a Videoton pedig szerb játékost igazolt. A pepsifoci.hu átigazolási körképében a legfontosabb piaci történéseket szedte egy csokorba, de ha lemaradtál a nap egyéb érdekes és jelentős eseményeiről, azokat is elolvashatod összefoglaló cikkünkben.

Tartalom átvétel