Harmincnégy nap után nyert a Honvéd és újra dobogós

Feltöltve: 2011, október 21 - 19:53 Frissítve: 2011, október 22 - 21:58

Az OTP Bank Liga 13. fordulójának nyitómérkőzésén a Bp. Honvéd hazai pályán 2-1-re legyőzte a Diósgyőrt, így fellépett a dobogóra. A vendégek Gallardo révén szereztek vezetést, majd nem sokkal később Torghelle egyenlített, a hajrában pedig Abass alakította ki a végeredményt.

NB I: Minden az élvonal hétvégi fordulójáról - kattints!

- pepsifoci.hu - A Budapest Honvéd ragadta magához a kezdeményezést az OTP Bank Liga 13. fordulójának nyitómeccsén, ám a vezetést már a vendég Diósgyőr szerezte meg. Tisza remek meglátása és egyéni megmozdulása után Gallardónak már nem volt nehéz dolga a kapuba találni. A gól ugyan fellelkesítette a vendégeket, de a piros-feketék kedvét sem szegte, hogy hátrányba kerültek és hamar tettek is róla, hogy ismét egál legyen az állás. Öt perc múlva Torghelle egyenlített, akinek ez volt a második bajnoki találata harmadik meccsén. A félidő hátralévő részében kiegyenlített játék folyt a pályán, de hiába adódott helyzet itt is, ott is, 1-1-es döntetlennel vonultak szünetre a csapatok.

Jóval kevésbé volt mozgalmas a második félidő, szinte végig csak apróbb lehetőségekről beszélhettünk a helyzetek helyett, egészen a nyolcvanadik percig. Ekkor Hajdú ívelt középre, a Budovinszky fején megcsúszó labda pedig ziccerben találta Abasst, aki meg is szerezte a győztes gólt a hazaiak számára. A gól után ugyanis a diósgyőriek már nem tudtak változtatni a játékukon, így továbbra is nyeretlenek maradtak idegenben, sőt ezúttal egy pontra sem futotta Benczés Miklós csapatától.

Győzelmével a Honvéd feljött a harmadik helyre, a Diósgyőr a negyedik. (MTI Fotó: Illyés Tibor)

Bp. Honvéd – Diósgyőr 2-1 (Torghelle 22., Abass 80., ill. Gallardo 17.) - a meccs minden fontos mozzanata itt!

Hozzászólások

Levente CS.A.K.
Szép volt fiúk, gratulálok.
Remélem kezd visszatérni a nézősereg is a Bozsikba , mint ahogy mondjuk az nb2-ben a vasas ellen 7 000-en voltunk...
A Diósgyőr szurkolói előtt pedig az összes kalapom megemelem, Miskolcról ennyien egy péntek délután... És ilyen összefogással, hangerővel... Grat, így tovább, hajrá magyar foci !!
2011, október 22 - 11:19
mateusz forevör Torghelle góljaival gyorsan véget vet a maffia-hisztinek. A pepsifoci.hu-nak is nagy pofon ez. Bár nem akkora, mint Coulibaly volt.
Vajon ki lesz a következő, akivel HÜLYÍTIK a hisztire vágyó senkiháziakat?
2011, október 22 - 09:52
philtaylor stickfa te helyes író bajnok, csak jelezném, hogy megint bakiztál...:
"Most meg a helyesírással jösz!" Na, hol a hiba, te ócska?
Csak a FERENCVÁROS!
2011, október 22 - 09:46
robertito05 http://www.magyarhelyesiras.hu/

beíród , hogy " helyesíró " , és megláthatod, hogy te is bakiztál.
Ha okoskodni próbálsz, legalább győződj meg róla, hogy igazad van.

2011, október 22 - 11:29
Debi. Diósgyőriek, fel a fejjel!
Nagy a szájuk ezeknek a Kispestieknek, de majd a következő fordulóban, miattatok is játszunk és majd akkor legyen nagy a szájuk! Vissza kerültök a 3-ik helyre!
Hajrá mindkét piros-fehér!!!
2011, október 22 - 09:02
GojSic "Hajrá mindkét piros-fehér!!!" Ez csak szerintem szánalmas?
:)
Hajrá Fradi!
2011, október 22 - 11:08
robertito05 12 meccsen 8 szerzett pont, na ez a szánalmas :)
2011, október 22 - 11:30
GojSic Az is szánalmas, ebben nagyon igazad van.
Hajrá Fradi!
2011, október 22 - 11:47
dugó1902 Remélem nemes bosszút állunk,de azért óvatosan fogalmaznék a Honvéddal kapcsolatban,mert elég taktikusan játszó kellemetlen ellenfél!
De természetesen én is a győzelemben hiszek hiszen hazai pályán fogadjuk őket és lesz szurkolás ami plusz erőt ad a mieinknek!
2011, október 22 - 09:15
KISPESTFAN Nemes bosszú elmaradt h ü ly e gyerek................
2011, november 2 - 20:53
2011, november 2 - 20:53
dugó1902 Az első félidő igazán izgalmas és élvezetes volt!Mind a két csapat játszotta a focit,de egy dolog nem tetszett.Nevezetesen az,hogy mind két csapat játékosai rájátszottak a kisebb faultokra néha!Nemzetközi színtérre vágyik mind két alakulat és ott nem minden test a test elleni ütközést fogják lefújni a bírók!Ebben sajnos a bírók is ludasak!A szurkolás kiváló volt és le a kalappal mind két szurkoló tábor előtt,de azért a honvédosok jobban tennék,ha a sajátjaikat buzdítanák és nem az ellenfelet szidnák!
A DVTK,ha nem tud nyerni idegenben akkor nehezen fog a dobogón végezni,amit sajnálnék,mert nemzetközi szinten unikum lenne a szurkolóik felbukkanása és igazi népvándorlást produkálnának idegenbe is!
Lehet az x igazságosabb lett volna,de a két rúgott gól számít sajnos amiért megérdemelten nyert a Honvéd!
Azért hajrá piros fehérek!
2011, október 22 - 09:00
GojSic Gratulálok a Honvédnak.
2011, október 21 - 22:55
GojSic :)
2011, október 22 - 09:49
robertito05 ilyen is van : a kispesti tábor többet emlegette Diósgyőrt, mint Kispestet :)
kikaptunk, de a játék képe alapján reálisabb lett volna az X.
2011, október 21 - 22:27
robbie Javulò játèkal le gyöztük a csak a Diòsgyörtt amit tölünk kopintotatok, Sanyika a király. CSAK A ...KISPEST MINDÖRÖKÈ!!!
2011, október 21 - 22:19
robertito05 az előbb az egyik honvédos srác emlegette az egyik miskolci helyesírását. hát kedves névrokon, a tiéd sokkal tragikusabb. a " csak a Diósgyőrt" pedig nem tőletek koppintottuk, mert ti nem szurkoltok " csak a Diósgyőr " rigmussal a meccseiteken :)
2011, október 21 - 22:30
ferko79DVTK Istenem ilyen csapatokat mint ez a picipest:):):)30-an vagytok parsztok 30-an vagytok!!!****ok??????Havanna "Nyóóc ker"13.kerület pesten nincs **** mi veréb kispestiek??????Sebaj tavasszal majd Diósgyőrben talizunk!!!Érted élek én érted harcolok csak a Diósgyőr csak a diósgyőr érted meghalok!!!Le lettetek szurkólva:):):)
2011, október 21 - 21:33
Greend Te dejósgyöri sutyo most is jobbak voltatok most talán megy a szekér de megint 2év azt az nb2 be vagytok!!!
2011, október 22 - 11:51
Greend Grat a honvédnak jó kis sumát nyertem
2011, október 22 - 11:53
huntom Azért remélem, nálad értelmesebb diósgyőri szurkolók is vannak.
Egyébként a szurkolva rövid o. Érettségin karó!
2011, október 21 - 21:45
stickfa Most meg a helyesírással jösz!
Szánalmas!!!
Inkább a szurkolásba fektetted volna az energiádat!
Hazai pályán csúnyán beégtetek!:)))
Na ,most számold össze a helyesírási hibákat "Tanár ÚR"!

CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A DIÓSGYŐR!!!

2011, október 21 - 21:53
huntom Csak tájékoztatlak, hogy a futballt gólra játszák, nem szurkolásra.
Továbbá nem nagyszájúságra, verekedésre.
2011, október 21 - 21:59
robertito05 Csak tájékoztatlak, hogy Neked mint " szurkolónak ", a szurkolás az elsődleges feladatod , és nem a góllövés.
2011, október 21 - 22:19
huntom Csak ez a topik a meccsről szól, nem a szurkolókról.
Nekem egyébként kifejezetten szimpatikus csapat a Diósgyőr. Benczés Miklós is. Kívánok nekik minél jobb szereplést a továbbiakban.
2011, október 22 - 08:29
ferko79DVTK Szurkolva tanárbácsi így jó?????Picipest:):):):)
2011, október 21 - 21:49
amz Tisztelt Pepsi! Gond lenne a tabellát korrigálni az aktuális meccsek után? Köszönöm.
2011, október 21 - 21:27
KISPESTFAN Döntetlen szagú meccs volt,amiből mi jöttünk ki győztesen.23 pontunk van ,ami jelenleg a harmadik helyre elég. Szép volt Fiúk ! CSAK A KISPEST !!
2011, október 21 - 20:58
CS.A.K. budo csak segitett nekünk...:)hajdú jól nyomta.látszot h.kezdeni akar legközelebb :)nem volt túl acélos a dvtk .viszont jól nyomták szurkolók
2011, október 21 - 20:43
stickfa Mert ti qrvára acélosak voltatok!!!
Több ,mint 2-szer lőttünk többet kapura idegenben ,ti pedig 3-at összesen kapura ,abból 2 gól!
Na ,lehet minuszolni ,nagy arcok!!!
2011, október 21 - 20:59





hirdetés

Címlapon

Ma a TV-ben: Az összes hétvégi NB I-es gól

Feltöltve: 2012, május 21 - 08:13

Mivel lassan mindenhol véget ért a bajnokság, hétfőn nem szerepel élő mérkőzés a televíziós csatornák kínálatában. Az OTP Bank Liga összes hétvégi gólját ellenben megnézheti, aki elmulasztotta.

Knézy fura kritikája: Ez a grundon egy rekesz sörbe kerül

Feltöltve: 2012, május 20 - 22:18

A pepsifoci.hu oldalán naponta szedjük össze a hazai írott, nyomtatott vagy elektronikus sajtóban leírt, elhangzott nyilatkozatok legjobb elemét. Itt a legújabb Nap mondása!

A nap fotói: Csupa vér volt a Vidi-tehetség arca

Feltöltve: 2012, május 21 - 16:04

Már a 11. percben kettős cserét kellett végrehajtania a Videoton második csapatát irányító Hartyáni Gábornak a gárda Gyirmót elleni 2-2-es döntetlenje alkalmával. Soós és Máté fejeltek össze, mindketten vérző sebet szereztek, utóbbit kórházba is kellett vinni.

NB I: Az ezüst sorsa eldőlt, a kupaindulásé nem - ez történt ma

Feltöltve: 2012, május 20 - 20:24

Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a nap legfontosabb híreit? Az alábbi összeállításban a mai nap kiemelkedő fontosságú eseményeit gyűjtöttük egy csokorba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

  • ÁTIGAZOLÁSI HÍREK
    143

    A kluboknál már javában zajlanak az egyeztetések a keretek alakításával kapcsolatban. A pepsifoci.hu legnépszerűbb rovatában a korábbiakhoz hasonlóan minden információt megtaláltok egy helyen. Cikkünk folyamatosan frissül, nézz vissza naponta többször!

  • ÜLLŐI ÚT
    21

    A pepsifoci.hu úgy tudja, Rósa Dénesnek, Lisztes Krisztiánnak és Balog Zoltánnak is vélhetően a szombati volt az utolsó hazai bajnokija zöld-fehér mezben. Hárman együtt több mint húsz évig játszottak a Fradiban.

  • LIPTÁK
    17

    A pepsifoci.hu információi szerint szerződése alapján könnyen külföldre igazolhat Lipták Zoltán. Úgy tudjuk, a válogatott védő ingyen távozhat a Megyeri útról.

Tartalom átvétel