”Jópofa srác, csak komolytalan” - volt edzője cáfolja a DVTK-t bundaváddal illető játékost
Feltöltve: 2011, szeptember 23 - 17:46
Frissítve: 2011, szeptember 24 - 10:20
Nyomtatás |
Cikk elküldése |
Hozzászólások |
RSS
RSS
NB I: Minden az élvonal hétvégi fordulójáról - kattints!
- pepsifoci.hu - Akkor az azóta már Szombathelyen dolgozó Tóth László volt a szakmai igazgató, majd a vezetőedző is a diósgyőrieknél. Tóth szerint Ricketts túlságosan laza játékos volt.
– Rickettset nagy reményekkel hozta Diósgyőrbe a nehéz helyzetben levő DVTK, viszont nagy szerep mégsem jutott neki – mondta a pepsifoci.hu-nak Tóth László.
- Talán akkori sérelmeit torolta meg az angol lapnak adott felelőtlen nyilatkozatával. Ha jobban belegondolunk, egészséges esetben mit is keresne egy Premier League-et megjárt futballista Magyarországon, egy gyengélkedő csapatban? De mi is bedőltünk a látszatnak, elhittük, hogy valójában ő egy zseniális képességű játékos, aki csak tévedésből hánykolódott aztán a világban, és hálát adtunk az égnek, hogy eljött közénk. Érezhető volt rajta, hogy nehezen dolgozta fel azt, hogy csak epizódszereplő, pedig 50 százalékos állapotban sem volt, amikor itt játszott. Egyszer megtörtént, hogy nem volt hajlandó lejönni egy NB III-as meccsen, de ezt leszámítva nagy baj nem volt vele, nem volt renitens, csak egy kicsit túl laza, vagy komolytalan, amolyan jópofa srác.
Tóth szerint nem volt helye a kezdőben, hiszen nem ütötte meg azt a szintet, amit vártak tőle.
– Utólag belegondolva, Tornyi Barnabás jogosan mellőzte, én is csak egyszer számítottam rá, egy Kispest-meccsen, gondoltam, hátha van benne annyi ambíció, hogy összekapja magát, és mutat valamit abból, amit tanult a profi világban. Tény, óriási bakikat követtünk el azon a mérkőzésen, és emlékeim szerint én is keményen nyilatkoztam utána. Többször is megnéztük ennek a meccsnek a felvételét, és az alapján úgy véltem, a legnagyobb hibákat mégsem a játékosaim követték el, hanem a játékvezető. Nem tudom, hogy Ricketts pontosan mire gondolt, amikor bundázásról beszélt, de profi futballista szájából ez elég komoly vád, felelőtlenség tőle, hogy vagdalkozik, ezekhez bizonyítékokkal kellene előállnia. Személy szerint nem haragszom rá, de tudnia kéne, hogy egy játékosnak nem a nyilatkozataival kéne címlapra kerülnie, hanem a játékával, ennek fényében főleg nem túl hitelesek a szavai azokról az időkről – fogalmazott a szakember.
A mostanság a Haladás második csapatánál tevékenykedő szakember a maga részéről lezártnak tekinti a témát.
Kapcsolódó hírek
Hozzászólások
Lépj be a Facebook profiloddal vagy a pepsifoci.hu regisztrációddal. Ha még nincs, regisztrálj itt!

kasszafúró ilyen tóthlászlókat soha ne lássunk a magyar fociban!! ő csinálta ki tornyit is 2010 tavaszán is!!!
2011, szeptember 23 - 19:42
- A válaszhoz regisztráció és belépés szükséges. Akár Facebook-profiloddal is!
- Értékelés: 1

x.y. Ez is csak egy celeb, labdarúgásunk kontinensén, de tornyi szakmaiatlanságához (és nem utolsó sorban, csapatok kiszipolyozásához) képest, csak kisinas..
2011, szeptember 23 - 20:03
- A válaszhoz regisztráció és belépés szükséges. Akár Facebook-profiloddal is!
- Értékelés: 0
hirdetés
Legyen a Startlap a keresőm! 






MA A TV-BEN: 











