Hármas céllal érkezett az új paksi szerzemény
Feltöltve: 2012, február 11 - 11:22
Frissítve: 2012, február 11 - 11:22
MAGYAR ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Ismeretlen arc a Fradi edzésén - kattints!
- pepsifoci.hu - Hamar megtalálta új csapatát Eppel Márton, aki nemrég tért vissza Magyarországra Hollandiából, ahol fél évet a NEC Nijmegen csapatánál töltött. Posztot is váltott, csatárból védővé "hátrált", annak ellenére is, hogy szinte mindig csatárt játszott.
Hollandiából hazakerülve egy teljesen új helyzetben találta magát, szabadon igazolható volt, így sok klub kereste, mint csatárt. Az MTK-nál kezdte az edzéseket, ott jött az ötlet, hogy kipróbálja magát védőként. Két-három edzőmérkőzésen jó teljesítményt nyújtott, melynek következtében felkeltette az MVM Paks érdeklődését.
Eppel az U21-es válogatottból jól ismeri Fiola Attilát, akivel hamarosan vetélytársak lehetnek, hiszen a váltásnak köszönhetően egy poszton játszanak. És hogy mik a céljai Pakson?
– Mivel új poszton játszom, így természetesen bennem is vannak még kérdések, hogy mennyi idő, mire megtanulok mindent. Első célom az, hogy beverekedjem magam a csapatba, a második, hogy megtartsam a helyemet és a harmadik pedig az, hogy a csapattal jól játszunk, és kiemelkedő teljesítményt nyújtsak – mondta a labdarúgó a paksifc.hu-nak.
Címkék
Kapcsolódó hírek
Hozzászólások
Lépj be a Facebook profiloddal vagy a pepsifoci.hu regisztrációddal. Ha még nincs, regisztrálj itt!
hirdetés
Legyen a Startlap a keresőm! 






MA A TV-BEN: 












Nagy szüksége lenne a válogatottnak is egy tehetséges hátvédre. Juhász Roland sem a védelemben kezdte! ;)