Jogi lépéseket tesz a Videoton a Bors cikke miatt

Feltöltve: 2012, február 8 - 11:48 Frissítve: 2012, február 8 - 11:50

Jogi lépéseket tesz a Bors című napilappal szemben a Videoton FC annak a keddi cikknek a nyomán, amelyben a hazai futballisták fizetéséről írt az újság.

MAGYAR ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Magyarország a B terve az egykori válogatott kapusnak - kattints!

- pepsifoci.hu - A székesfehérvári klub a honlapján többek között azt közölte az összeállításra reagálva, hogy az abban foglaltak, a labdarúgóikra vonatkozó összegek, "köszönőviszonyban sincsenek" a tényekkel, a játékosok tényleges fizetése közel sem egyezik a napilap által feltüntetett összegekkel. A honlap hangsúlyozza, hogy az újság a cikkében "a közvéleményt is megtévesztve", a klub megkérdezése nélkül "tényként közöl valótlanságokat".

"A cikk a hamis adatokból téves, félrevezető következtetéseket vont le, mellyel megsértette többek között a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól 2010. évi CIV. törvény 13. §-ban foglalt tényszerű, tárgyilagos és kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét. A cikkben szereplő valótlanságok felbecsülhetetlen erkölcsi és anyagi károkat okoznak klubunknak és játékosainknak. Felháborítónak tartjuk, hogy a napilap mindenféle következmények nélkül írhat inkorrekt cikkeket, felelőtlenül visszaélve a rendelkezésére álló eszközökkel. A Videoton FC a Bors napilappal szemben megteszi a jogi lépéseket" – áll a közleményben, amely kitér arra is, hogy a székesfehérvári klub "a jövőben is minden esetben jogi utat kíván igénybe venni annak érdekében, hogy a magyar újságírásból száműzze ezt az álláspontja szerint felelőtlen és károkozó magatartást".

A vidi.hu oldalon az is olvasható, hogy a Videoton FC-nél a játékosok teljesítményét veszik alapul a bérek megállapításánál.

A Bors kedden többek között azt írta, hogy a Videoton fizet a legtöbbet a futballistáinak a hazai élvonal klubjai közül. Az újság információi szerint a székesfehérvári alakulat legjobban kereső játékosa a Budapest Honvédtól télen igazolt Torghelle Sándor, aki 25 ezer eurót, azaz 7,3 millió forintot vihet haza havonta, de a legkisebb fizetés is 1,5 millió forint az együttesnél. (MTI)

BELEKBŐL JELENTJÜK: Exkluzív anyagok a magyar csapatok edzőtáborából - kattints!

Hozzászólások

goliat34 Hacsak a felét viszi haza akkor is felháborító hogy pl egy tűzoltó vagy egy mentős 100 ezerért ÉLETEKET MENT addig egy ilyen "nagytudású focista" a sokszorosát viszi haza úgy hogy eddig nem is tett le az asztalra semmit!!
2012, február 8 - 18:37
Zsupszi59 A többi csapatot nem érte kár? Mert eddig csendben vannak.
2012, február 8 - 15:08
VinoBob Akármennyit is keresnek, a teljesítményükhöz képest túl sok. Egy gyári munkás minimálért dolgozik 12-órákat, ezek meg átlagban naponta lötyögnek 3-at néhol még annyit se, télen, nyáron szünetelnek. Rengeteg más ember van, aki ha a tizedét kapná annak amit itt meglebegtettek, vért izzadna azért a pénzért abban a 3 órában.
2012, február 8 - 14:45
Butters Végre egyetértünk valamiben. :)
2012, február 8 - 15:20
papika ...ha nem zörgeti egy paraszt/bors/ Azok a szurkolók verjék itt magukat akiknek a csapata nyilvánosságra hozta a béreketa többi meg hallgasson.
2012, február 8 - 14:24
Lori06 Azert nem hiszem, hogy a Sanyi 300000 eurot keresne evente.Kinek fordult volna meg a fejeben ennyit fizetni? Meg azt sem hinnem, hogy o kert volna ennnyit. Ezert a penzert Alves is hosszabbitott volna.
2012, február 8 - 13:41
mateusz forevör szegin maffia.. most lehullt a lepel egyik fele..

pedig milyen klassz volt titokban keresni milla forintokat..
mostantól tudjuk mennyi a jussa a gyenge produkciónak..

2012, február 8 - 13:33
bleed Minden további vitát megelőzendő. Az a probléma ezzel a dologgal, hogy oké kitudódott, ahogy. Egy mondhatni kétes forrásokkal rendelkező lapból valami. De könyörgöm, ha tiszta a gatyám akkor nem vagdalkozni kezdek, hanem tisztázom az esetleges félreértést! Ha nincs titkolnivalóm, akkor kiterítem és nem arra hivatkozok, hogy erkölcsileg károsítottak meg! Mert ha valakinek erkölcsi kára keletkezik, akkor az jobbára nem arról szól, hogy rosszhírét keltik, hanem, hogy lebukott
2012, február 8 - 13:20
mikober És Te a bors-sal elkezdenél egyezkedni???
Még én sem! Ha a cégemről rosszat írna én is feljelenteném!!!
Az a nagy büdös helyzet, hogy az ilyen "újságoktól" jól informált a magyar ember.
Én csodálom hogy ilyen jól megél ez az "újság".
Egyébként "egyes újságoknál" 6 nulla a fizetések összegének a vége....
2012, február 8 - 13:47
DEBRECENIVSC áhh mind1 jelentsétek fel a Borsot, várom a fejleményeket ...
2012, február 8 - 14:11
koeman_erno Szabó Úr kezdte ezt az egészet azzal, hogy azt állította ötszörös pénzt kap Sanyi, mint náluk!
Pedig, ha ugye titkosak a szerződések, akkor honnan tudná???

A másik: PONT A KLUBVEZETŐK NEM AKARJÁK, hogy nyilvánosságra hozzák a fizetéseket, mert ... Mi enne? Meglepődnének az emberek, akik már a külföldön játszó játékosok fizetéséhez szoktak? Nem hinném. Adóhatóság felfigyelne? Kizárt. Hiszen most már minden ki van fehérítve :P

És még valami!
Ha nyilvánosak lennének VÉGRE a fizetések, lehet többen kezdenének el focizni, mert látnák, hogy van benne ráció!

Addig, amíg megy a sunyi lapítás, nem is lesz tömeges sport újra a magyar foci

2012, február 8 - 12:53
reaper Csak azt el felejtitek mi van ha a játékos szerződésébe benne van hogy nem járul hozzá hogy a keresetét elárulják
2012, február 8 - 12:50
Butters Majd ezt mond el a bíróságon is! :)
Ez most nem rád vonatkozik, csak gondoltam akkor egy hozzászólásban leírom, úgyhogy nem kell magadra venned: ITT LÁTSZIK MENNYIRE KÉTSZÍNŰ, KÖPÖNYEGFORGATÓAK VAGYTOK, AMIKOR HUSZTIRÓL VAN SZÓ, AKKOR EGY BÜDÖS, PÉNZÉHES, JELLEMTELEN ALAK, AKIT CSAK A PÉNZ ÉRDEKEL... ti meg véditek Sanyit, meg a többi kóklert. Hangsúlyozom, az vegye magára, akinek inge...
2012, február 8 - 12:59
Narumon Nem tudom, hogy jön ide Huszti. Huszi a válogatottba, a nemzeti csapatba rúgott bele, ez elfogadhatatlan még akkor is ha ő az atyaúristen vagy akár a legszerényebb játékos. Rá egyik sem igaz egyébként. Aki nem akar a válogatottban focizni annak szíve joga, de mellette maradjon ****nagy csöndben és húzza meg magát!
2012, február 8 - 13:18
Butters Jaj, már megint te... tudsz olvasni? Szöveget értelmezni? Nem a válogatottról volt szó...
2012, február 8 - 13:22
reaper Husztival semmi bajom Nem védem Sanyit de azért könyörgöm egy idióta **** szennylappal szemben ne hogy már a Bors jobban tudja mint a saját tulajdonos hogy ki mennyit keres Ha meg a Videoton nem fordult volna bírósághoz azt jelentené hogy a Borsnak Igaza volt a Videoton tulajdonosa közzéteszi a fizetését a játékosnak amihez a játékos nem járult hozzá szerződés szegés miatt elmegy a játékos ennyit meg nem ér a Bors idióta mocska
2012, február 8 - 13:08
Butters Ahogy lejjebb írtam, örülök ha tényleg perre mentek! Nem védem a Borsot, meg a Blikket és a többi szennylapot, mert az nem újságírás... de ahogy külföldön megdolgoznak a pénzért és minden tiszta, itthon meg lötyögéssel élnek fejedelmi körülmények között, ezért csípi mindenki szemét. Ha rendszeres BL és EL résztvevők lennénk, ha EB, VB résztvevők lennénk, SENKIT SEM ÉRDEKELNE KI MENNYIT KERES!!! De jelenleg ott tartunk, h augusztusban már nincs kupacsapatunk versenyben, a válogatott meg a 3-4. helyért verseng az aktuális csoportban.
2012, február 8 - 13:19
mateusz forevör Butters-Narumon 3:0
2012, február 8 - 13:24
mindegy Lehet pereskedni: ez jogi lépés, és helyes is ha a lapocska valótlanságot állít. A betyár becsület viszont ezt kívánná:- Gyerekek! Fejezzük be a csámcsogást, hogy milyen pénzek mozognak nálunk. A mi focistáink ennyit és ennyit keresnek, akár tetszik nektek, akár nem. Helyette megint megy a hiszti, a sumákolás. Azt sem hiszem el, hogy nincs senki aki lefordítaná ott a rengeteg spanyolnak, portugálnak, idegen ajkúnak, hogy a MAGYAR szurkolók mire kíváncsiak. Garancsi úr! Maga sem beszélni magyar?
2012, február 8 - 12:45
bleed Butters! Az a baj, hogy 2/3 ezt jónak látja!:D Aki/ami tehet valamit az is oda tartozik.
2012, február 8 - 12:44
coco01 Sajnos ez a magyar média:egy nagy nulla! Bors,Blik,meg ezekhez hasonló szennylapok,Győzike meg RTL,TV2,mind-mind szenzáció éhes,sokszor mindenféle
igazságot,valós tudást nélkülöző firkálások,műsorok.
A baj csak,az,hogy igen sok kárt okoznak pl.a magyar focinak!
De nem csodálkozom már ezen,ott,ahol egy sportnapilap össze-vissza írogat mindent,tények helyett..........
Igaza van a Vidi vezetőinek,ha jogi útra viszik az ügyet!
CS.A.K!!!!!!!!!
2012, február 8 - 12:34
DEBRECENIVSC ... max a mostanában kiharcolt amúgy sem jó megítélést rontja jobban ez a cikk, ezen kívül nem hiszem hogy bármit is rontana a helyzeten, amikor az ilyen újságokba beleírják hogy pl Kiszel meg Friderikusz együtt jár akkor mindenki elhiszi?
Úgy tudom hogy egy per 50knál kezdődik, nah most nem tudom mekkora károkat okozott ez hír, de nem hiszem hogy anyagilag pozitív mérleggel jönne ki a Videoton a perből, ezzel szemben az újság igen, mert a per közben is ez lesz a főcímen, hogy Beperelik a Borsot .. pl.
Amúgy a mostani vidi vezetőség egy vicc, csak égetik saját csapatukat minden egyes perrel vagy a Loki esetében panasszal, amivel úgy besült a Kedves Tassy Márk ügyvezető vagy mi, hogy azóta nem íratja ki egy közlemény mellé, alá sem a nevét. :D
2012, február 8 - 14:03
Butters "Köszönőviszonyban sincsenek" - miért, többet keresnek????
Nem a minimálbérre bejelentett bér a lényeg, hanem az arculatátviteli (vagy hogy hívják éppen...) szerződésben kapott lóvé, úgyhogy én örülök, ha valóban per lesz belőle, mert akkor tiszta víz kerülhet(ne) a pohárba!
2012, február 8 - 12:34
mikober A Vidinél EKHO-s fizetések vannak, tehát ha van ismerősöd a NAV-ál utána tudsz nézetni.
2012, február 8 - 13:39
ottóbá Nem megsértődni,bíróságra szaladni kellene, hanem őszintén tájékoztatni. miért maszatolnak,szégyenlősködnek, amikor pénzről van szó Orbán fizetését tudjuk, Torghelléét nem tudhatjuk? sajnos a magyar sport azért van abéka feneke alatt. Kobe Bryant fizetését mindenki tudhatja(van is mögötte teljesítmény) Sanyikáét nem (mert nincs mögötte lejesítmény nyilván)egyébként elképesztő, és felháborító hogy lötyögéssel, üres nézőtérrel 400 ezret lehet keresni. ezt kemény 8 órai munkával kevés helyen lehet csak.Ezt nem irigységből írom le.
2012, február 8 - 12:23
mikober A Garancsi úr 2009 vagy 2010-ben nyilatkozta, hogy amennyiben MINDEN NB1-es csapat nyilvánosságr hozza a játékosai fizetését abban a pillanatban a Videotonnál játszók fizetése is nyilvános lesz!

Na akkor lássuk minden csapatnál a fizetési listát. És nem külön erről külön arról a kifizetéseket, hanem mint a Vidinél EKHO-s fizetéseket szeretnék látni.

2012, február 8 - 13:37
Stockton Egyetértek
2012, február 8 - 14:42
rubehonved Teljesen egyetértek veled. Szerintem is csak maszatolnak, ez csak egy állintézkedés, hogy bírósághoz fordulnak. Annyira figyelnek arra, hogy ki ne tudódjon ki mennyit keres. De nem értem miért. Hiszen semmi szégyelnivaló nincs rajta. Vagy ők szégyenlik, hogy a rossz teljesítmény mellé is ennyit keresnek?:)
2012, február 8 - 12:50
reaper majd ha 90 percet rohangálsz a pályán és rúgsz annyi Gólt hogy NB1 es játékos lehess akkor megkapod azt a fizetést amit Sanyi is kap azt mondod nagy 0 akkor csináld utána juss fel NB1 be meg Légy válogatott játékos és utána le szólhatod
2012, február 8 - 12:47
koolsd nem zörög a haraszt...
2012, február 8 - 11:58





hirdetés

Címlapon

  • 7

    Böde Dániel lesz az egyik olyan játékos, akiért a nyári átigazolási időszakban harcba száll a Ferencváros. Mint ismert, egy támadó középpályás szerződtetése a kulcskérdések között van a nyári tervekben a Ferencvárosnál. Az eddigi egyeztetések alapján úgy tudjuk, hogy a játékos igényeit teljesíteni tudná az FTC, 3-4 napon belül pedig a Pakssal is tárgyalóasztalhoz ülnek az ügyben a fővárosi klub képviselői.

    MA A TV-BEN: Holland-német Eb-döntő
    BLOG: Hemingway: Díjak és édesanyák

Ma a TV-ben: Bukaresti Fradi-Újpest

Feltöltve: 2012, május 17 - 08:13

A román bajnokság utolsó előtti fordulójában, az ottani derbire készülnek, a Steaua fogadja a Dinamo Bukarestet. A presztízsen kívül két csapat az európai kupahelyekért is megküzd egymással, a hazaiak állna valamivel jobban, bár bajnokok aligha lesznek. Csütörtök este jelentkezik a szokásos focimagazin, a Zuhanyhíradó is.

A Honvéd-tizikkel poénkodott az MLSZ tudósa

Feltöltve: 2012, május 16 - 12:43

A pepsifoci.hu oldalán naponta szedjük össze a hazai írott, nyomtatott vagy elektronikus sajtóban leírt, elhangzott nyilatkozatok legjobb elemét. Itt a legújabb Nap mondása!

A nap fotói: Sousa a Vidi szurkolói ellen focizott

Feltöltve: 2012, május 15 - 15:37

Immár második alkalommal vívott barátságos mérkőzést egymással a Videoton edzőiből és irodai alkalmazottaiból verbuvált csapat és az RBD szurkolói csoport együttese. Az összecsapáson többek között Paulo Sousa is pályára lépett, a végeredmény 9-5 lett a klub dolgozói javára - írja a vidi.hu.

Egervári újoncokat hívott be, kizárták az ETO-t az EL-ből - ez történt ma

Feltöltve: 2012, május 16 - 22:08

Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a nap legfontosabb híreit? Az alábbi összeállításban a mai nap kiemelkedő fontosságú eseményeit gyűjtöttük egy csokorba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

  • ÁTIGAZOLÁSI HÍREK
    106

    A kluboknál már javában zajlanak az egyeztetések a keretek alakításával kapcsolatban. A pepsifoci.hu legnépszerűbb rovatában a korábbiakhoz hasonlóan minden információt megtaláltok egy helyen. Cikkünk folyamatosan frissül, nézz vissza naponta többször!

  • COMEBACK?
    19

    Ma végleg eldőlt, hogy Sisa Tibor nem marad a Kaposvár vezetőedzője. Illés János, a Rákóczi ügyvezetője az utódról még nem beszélt, de Prukner László esetleges visszatéréséről ő is hallott.

  • PMFC
    12

    Új vezetőedzővel vág neki a következő szezonnak a PMFC, a szakember kilétét vélhetően az utolsó bajnoki után jelentik be Pécsen. A pepsifoci.hu úgy tudja, a Benczés-Supka-Márton-Prukner négyesből kerülhet ki az új pécsi vezetőedző.

Tartalom átvétel