Lipcsei az NB I-ről: Három csapat kilóg, de a Fradi is jó lesz

Feltöltve: 2012, február 7 - 11:01 Frissítve: 2012, február 7 - 17:32

Lipcsei Péter úgy érzi, jól halad a Ferencváros első csapatának felkészülése, így Détári Lajos fiai tudják hozni a legendás Fradi-tavaszt 2012-ben. Az FTC legendája a Duna TV stúdiójában arról is beszélt, szerinte nagy a kontraszt az élvonal első három helyezettje és a többiek között.

MAGYAR ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Egy gólon múlt Böde ukrán szerződése? - kattints!

- pepsifoci.hu - A napokban Spanyolországban, a Real Madridnál járt Lipcsei Péter, a Ferencváros második együttesének vezetőedzője. A zöld-fehérek ikonja a Duna TV Sportaréna c. műsorában mesélt élményeiről, de már előre is tekintett a tavaszra.

– Nagyon remélem, hogy az első csapatra jó félév vár. A fradisták ugye mindig azt szokták mondani, hogy a tavasz mindig a Fradié. Nagyon bízom benne, hogy jól sikerül a felkészülés. Ugye volt kint a csapat Törökországban, aztán itthon készült, most pedig Amerikában tartózkodik. Úgy gondolom, a játékosok biztosan jó erőben lesznek, mivel Détári Lajos jó edzéseket tart – mondta.

Az egykori kiváló középpályás hozzátette, az teljesen mindegy neki, hogy saját fiai a 6., a 8. vagy a 10. helyen végeznek az NB II-ben, egy dolog érdekli, hogy minél többen fel tudjanak kerülni az első csapat keretébe.

Lipcsei az OTP Bank Liga erőviszonyairól a következőképpen vélekedett:

– Úgy gondolom, hogy javult a színvonal, bár egy picit nagy a kontraszt az első három helyezett és a követők között. Biztos vagyok benne, hogy sok izgalmas meccset, jó bajnokságot játszunk tavasszal – nyilatkozta. (FOTÓ: FTC.HU)

Hozzászólások

henc Néztem az interjút. Azt azért nem mondhatta, hogy a három leggazdagabb az első! Tisztán látszik, hogy a Fradihoz hasonlóan itt is a pénztárosok állítanak keretet. De micsoda különbség!
2012, február 7 - 17:42
bleed "Úgy gondolom, hogy javult a színvonal, bár egy picit nagy a kontraszt az első három helyezett és a követők között. Biztos vagyok benne, hogy sok izgalmas meccset, jó bajnokságot játszunk tavasszal – nyilatkozta." Pénzben, keretben biztos, teljesítményben... hehe, kevésbé hullámzó mint a többi
2012, február 7 - 12:34
SmeoCorse kevésbé hullámzó?:D a Debrecen veretlen az egész bajnokságban, a legtöbb gólt rúgta és a legkevesebbet kapta. A Győr 17 meccsből szintén csak 5öt nem nyert meg (igaz ők 4szer kikaptak)...a meccseik 71 %át nyerték. Ettől teljesítményben picit lemaradt a Videoton, de játék képében ők sem maradnak le. De én kiemelném azt is, hogy hátul egy csapat is kilóg az NB-1ből.Minden tekintetben. A Játék képe, teljesítmény, keret...pedig messze nem ők a legszegényebb nb1-es klub. Jövőre lesz egy MTK-ZTE csere, remélhetőleg az is javítani fog a helyzeten. Lehet zsidózni meg mittudomén, de a tavalyi év előtt az MTK szép focival és nagyon fiatal csapattal volt az egyik legjobb csapata az NB1nek(2005:bronzérem, 2007:ezüstérem, 2008:bajnoki cím)...csakhát üres stadionban nincs sok pénz.
2012, február 7 - 16:35
henc Végezd már el azt a qrva sulit!!! Sokan várnak.
2012, február 7 - 11:13
CsakÉn Legyen igazad Peti és jöjjön a jó tavaszi szereplés!
Hajrá Fradi
2012, február 7 - 11:11





hirdetés

Címlapon

  • 5

    Böde Dániel lesz az egyik olyan játékos, akiért a nyári átigazolási időszakban harcba száll a Ferencváros. Mint ismert, egy támadó középpályás szerződtetése a kulcskérdések között van a nyári tervekben a Ferencvárosnál. Az eddigi egyeztetések alapján úgy tudjuk, hogy a játékos igényeit teljesíteni tudná az FTC, 3-4 napon belül pedig a Pakssal is tárgyalóasztalhoz ülnek az ügyben a fővárosi klub képviselői.

    MA A TV-BEN: Holland-német Eb-döntő
    BLOG: Hemingway: Díjak és édesanyák

Ma a TV-ben: Bukaresti Fradi-Újpest

Feltöltve: 2012, május 17 - 08:13

A román bajnokság utolsó előtti fordulójában, az ottani derbire készülnek, a Steaua fogadja a Dinamo Bukarestet. A presztízsen kívül két csapat az európai kupahelyekért is megküzd egymással, a hazaiak állna valamivel jobban, bár bajnokok aligha lesznek. Csütörtök este jelentkezik a szokásos focimagazin, a Zuhanyhíradó is.

A Honvéd-tizikkel poénkodott az MLSZ tudósa

Feltöltve: 2012, május 16 - 12:43

A pepsifoci.hu oldalán naponta szedjük össze a hazai írott, nyomtatott vagy elektronikus sajtóban leírt, elhangzott nyilatkozatok legjobb elemét. Itt a legújabb Nap mondása!

A nap fotói: Sousa a Vidi szurkolói ellen focizott

Feltöltve: 2012, május 15 - 15:37

Immár második alkalommal vívott barátságos mérkőzést egymással a Videoton edzőiből és irodai alkalmazottaiból verbuvált csapat és az RBD szurkolói csoport együttese. Az összecsapáson többek között Paulo Sousa is pályára lépett, a végeredmény 9-5 lett a klub dolgozói javára - írja a vidi.hu.

Egervári újoncokat hívott be, kizárták az ETO-t az EL-ből - ez történt ma

Feltöltve: 2012, május 16 - 22:08

Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a nap legfontosabb híreit? Az alábbi összeállításban a mai nap kiemelkedő fontosságú eseményeit gyűjtöttük egy csokorba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

  • ÁTIGAZOLÁSI HÍREK
    106

    A kluboknál már javában zajlanak az egyeztetések a keretek alakításával kapcsolatban. A pepsifoci.hu legnépszerűbb rovatában a korábbiakhoz hasonlóan minden információt megtaláltok egy helyen. Cikkünk folyamatosan frissül, nézz vissza naponta többször!

  • COMEBACK?
    19

    Ma végleg eldőlt, hogy Sisa Tibor nem marad a Kaposvár vezetőedzője. Illés János, a Rákóczi ügyvezetője az utódról még nem beszélt, de Prukner László esetleges visszatéréséről ő is hallott.

  • PMFC
    12

    Új vezetőedzővel vág neki a következő szezonnak a PMFC, a szakember kilétét vélhetően az utolsó bajnoki után jelentik be Pécsen. A pepsifoci.hu úgy tudja, a Benczés-Supka-Márton-Prukner négyesből kerülhet ki az új pécsi vezetőedző.

Tartalom átvétel