Nyilasi: "Torghelle Sanyival én elfogult vagyok" - a legenda az NB I tavaszáról

Feltöltve: 2012, január 25 - 12:23 Frissítve: 2012, január 25 - 18:53

Nyilasi Tibor nem siratja Alvest, szerinte Torghelle is képes lesz arra, amit a brazil mutatott. A korábbi 70 szeres válogatott klasszis a pepsifoci.hu-nak elmondta azt is, hogy a Debrecen, ETO, Videoton hármas közül most még megjósolhatatlan, hogy melyik lesz a bajnok, ugyanakkor a Ferencvárosnál zajló eseményeket figyelve már nem aggódik volt csapata jövőjéért. A legenda abban is biztos, hogy van pár olyan klub, ahol a szezon második felében az idegeskedés lesz az úr.

MAGYAR ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Ezüsthátú Gorilla lesz a magyar kapusból - kattints!

- pepsifoci.hu - Nyilasi Tibor, a Ferencváros ikonja a pepsifoci.hu-nak beszélt az NB I-gyel kapcsolatos várakozásairól.

– Egyelőre nem vállalkoznék arra, hogy megmondjam, ki lesz a bajnok, a Debrecen ugyan vezet, de a rangadókon idegenben lép majd pályára tavasszal, ami akár előny is lehet az ETO és a Videoton számára – kezdte a legenda a pepsifoci.hu-nak. – Utóbbi két klub igencsak aktív az átigazolási piacon, de ez nem minden, az új játékosok beépítéséhez idő kell. A Debrecen egyelőre stabilan kitart az őszi csapata mellett, amely kiválóan teljesített. Most úgy látom, hogy apróságok döntenek majd köztük, a pillanatnyi forma, sérülések, kiállítások befolyásolhatják a végső sorrendet.

Nyilasi szerint az üldözőboly nem tud majd közelebb férkőzni a három nagyhoz.

– Az üldözők egyelőre csendben vannak, talán vihar előtti csend, nem tudom, de most nem látom, hogy ki tudna felzárkózni a három nagyhoz. A Honvéd például képes lehetett volna rá, de Torghelle elvesztésével gyengültek, ráadásul Danilo helyzete is bizonytalan.

A korábbi ezüstcipősnek határozott véleménye van Torghelle Sándorról és André Alvesről is.

– Torghelle Sanyival én elfogult vagyok, nagyon kedvelem, az a típusú játékos, aki az első perctől az utolsóig tud koncentrálni, igazi gólvadászként viselkedik. Rendkívül értékes futballista, néha méltatlanul keveset beszélnek róla. Mindenki oda van Alvesért, én nem sírok utána, jó játékos, sok gólt rúgott, hiszen a Videoton rá hozta ki a játékát, de Torghelle is megoldja majd – mondta.

"Nyíl" természetesen egykori csapatáról, a Ferencvárosról is beszélt, melytől egyértelmű felemelkedést vár.

– A Ferencváros az ősz folyamán elkerült a kiesőhelyről, ami egy lépés a felemelkedés felé. Détári Lajosnak van tizenhat kész játékosa, az újak szépen lassan lesznek beépítve. A klub vezetése az elmúlt fél évben komolyat teljesített, visszavásárolták a Fradit, úgyhogy én most már megnyugodtam, innentől kezdve lehet építkezni, feljebb lépni. Ez be is fog következni, egyrészt, mert a csapat kijött a szorításból, ami abból adódott, hogy a tabella alján szerénykedett és nagy volt a nyomás a játékosokon, másrészt van három, négy, öt csapat, amelyekről nem tudom, hogy idegileg hogy fogják bírni a bizonytalan helyzetet. Ezeken a helyeken tavasszal az idegeskedés lesz az úr – vélekedett az ikon. (FOTÓ: SPORT TV)

Hozzászólások

metalzöld Csak röviden: Sanya 3 évre 300millát kap (prémcsi nélkül). Ez havi 27ezer
Euro. Alves havija 16ezer Euro. Ezek a száraz tények.
Azért ez elgondolkoztató!!!! És még Mi várjuk a magyar labdarúgás felemelkedését??? Sohasem jön el!!!
2012, január 25 - 16:50
john.midfield A Torghelle Sanyiról és az Alvesről szóló résszel is egyetértek. Sanyi igazi küzdő ember az első pillanattól az utolsóig. Alves meg menjen csak világgá, mert időnként parádézott ugyan, de nagyon sok lélektelen meccse volt.
2012, január 25 - 12:47
henc Az Alves az utóbbi időkben láthatóan nem érezte jól magát Fehérváron, az okát nem tudom. Viszont a Sanyi az valóban nem éri meg azt a pénzt, nézzük végig a pályáját benne van a magyarázat. Szerintem sincs benne a gól annyira mint Alvesban.
2012, január 25 - 17:42
goliat34 Alves meg menjen csak világgá????Így múlik el a világ dicsősége...Egyik héten Isten másik héten takarodjon!!!A Sanci nem hogy 12-t de még 6 gólt sem fog rúgni tavasszal!!!!Igazi futballprosti!Pár hónapja azt nyilatkozta csak a Honvédban tudja magát elképzelni!!Nos a pénz felülmúlta a képzeletet:)))))
2012, január 25 - 15:26
DEBRECENIVSC ... érdekes pár frissen igazolt fradista játékos is hasonlóan nyilatkozott, de vagy a vezetőség szúrt ki a játékossal, vagy az aktuális edző. :))))
2012, január 25 - 15:58
Zsupszi59 Nem ugyanaz a két helyzet. Akikről beszélsz azok nem feleltek meg menniük kellett! Sanylkának nem kellett menni csak volt az a pénz amitől "elfelejtette" az örök hűséget.
2012, január 26 - 20:31
goliat34 Hogy jön ide a Fradi ehhez a hírhez??Miért muszáj egyből beszólogatni meg rosszindulatúan hozzászólni???Erre élvezel debreceni_?
2012, január 25 - 18:04
DEBRECENIVSC 1. nem tudom
2. mert te olyan jóindulatú vagy minden hozzászólásodnál
3. nyilván
4. ez nem beszólás csak tény :D
2012, január 25 - 19:34
goliat34 Az első pont meg is adta a választ arra hogy kőkemény rosszindulat van mögötte semmi más!!
2012, január 26 - 20:12



hirdetés

Címlapon

  • A Dinamo Moszkva játékosa, Alexander Samedov szerint Dzsudzsák Balázsnak is meg kell küzdenie a klubot váltó futballisták általános beilleszkedési problémáival, de szerinte jó ütemben halad az Anzsi Mahacskalától érkezett magyar szélső "szocializálódása". Dzsudzsák angol nyelven kommunikál társaival és nincs még beceneve – árulta el a középpályás, aki úgy látja, 60-70 százalékos jelenleg a bajnoki címre, de legalábbis BL-szereplésre hajtó Dinamo felkészültségi állapota.

    BLOG: Hemingway: Rendesen dolgozó emberek

Ma a TV-ben: Európai dömping a MU-val és Juhászékkal

Feltöltve: 2012, február 23 - 08:13

Öt Európa Liga-meccs, egy angol másodosztályú bajnoki és a magyar focimagazin – mind-mind a hazai televíziók csütörtöki foci-kínálatában.

Diósgyőrben nem értik a Sousa elleni hisztit

Feltöltve: 2012, február 23 - 08:36

A pepsifoci.hu oldalán naponta szedjük össze a hazai írott, nyomtatott vagy elektronikus sajtóban leírt, elhangzott nyilatkozatok legjobb elemét. Itt a legújabb Nap mondása!

A nap fotója: László Csaba átvette a hatalmat Litvániában

Feltöltve: 2012, február 21 - 11:00

Hétfőn megkezdte munkáját a litván válogatott élén László Csaba. A szakember természetesen a sajtó rendelkezésére is állt, és többek között leszögezte, nem fél az előtte álló feladatoktól.

Gyanús lett egy újabb Diósgyőr-játékos, Aczél ügye elévült az MLSZ-nél - ez történt ma

Feltöltve: 2012, február 22 - 21:51

Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a nap legfontosabb híreit? Az alábbi összeállításban a mai nap kiemelkedő fontosságú eseményeit gyűjtöttük egy csokorba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

  • ÁTIGAZOLÁSI HÍREK
    108

    Bár már hivatalosan véget ért a hazai átigazolási időszak, az utolsó utáni pillanatokban is akadhatnak érdekes események. Folyamatosan frissülő rovatunk segítségével első kézből értesülhetsz a legfrissebb, az NB I-et és NB II-t érintő hírekről. Nézz vissza többször!

  • A MEZŐNY LEGJOBBJA
    1

    Vezető góllal és a mezőny legjobbja címmel debütált tétmeccsen Torghelle Sándor a Videotonban, ennek ellenére nem gondolja, hogy a diósgyőri teljesítménye bérletet jelentene a kezdőbe. A támadó Nikolicsot is megvédte.

  • BAJNOKOK LIGÁJA

    Ismerős lehet itthon is a sztori: egy elmaradt kézfogás jelenete került a középpontba a Basel-Bayern (1-0) BL-nyolcaddöntő után, amelynek Jupp Heynckes vezetőedző és a lecserélt Franck Ribéry volt a két szereplője, Uli Hoeness klubelnök igen nyersen hűtötte le a kedélyeket.

Tartalom átvétel