Alves-ügy: A Vidi taktikázik egy ciprusi lap szerint

Feltöltve: 2012, január 21 - 17:44 Frissítve: 2012, január 21 - 23:56

Kritikus hangvételű cikk jelent meg az egyik ciprusi lapban szombaton, miután kiderült, hogy Andre Alvest a második csapathoz vezényelte a Videoton. Az Omonia Nicosia leendő játékosa kapcsán a klubhoz erősen kötődő omonoianews.com szerint a fehérváriak csak taktikáznak és Alves esetében semmi különös nem történt, szerintük többet érdemelne a csatár a száműzetésnél.

MAGYAR ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Alvest száműzték a Videotonnál - kattints!

- pepsifoci.hu - Mint ismeretes, Andre Alves a Videoton vezetésének döntése alapján a tavasszal csak az NB II-es csapattal készülhet. A nyáron az Omonia Nicosiához szerződő brazil csatár a klub közleménye szerint többszörösen is inkorrekt módon járt el, ennek köszönhető a büntetése.

Az omonoianews.com – amely nevéből adódóan erősen köthető a brazil támadó leendő klubjához – cikke szerint ugyanakkor a fehérváriak egyfajta taktikai húzást léptek meg azzal, hogy száműzték a csatárt.

"A magyarok csak még nagyobb nyomást akarnak kifejteni ezzel az ügyben, hogy újabb, megemelt ajánlatot kaphassanak, ez egy taktikai lépés a részükről. A Videoton büntetése meglepő, ugyanakkor Alves nem az első és nem is az utolsó játékos, aki hat hónappal a szerződése lejárta előtt elígérkezik egy másik csapatnak. Mivel az Omonia nem országbeli riválisa a magyar klubnak, és a játékos még anyagi hasznot is hozhatna a klubnak, egyértelmű, hogy Alves jobb bánásmódot érdemelne" – fogalmaz az Omonia-közeli ciprusi lap szombati cikkében. (FOTÓ: VIDI.HU)

Hozzászólások

Moderate Ebbe a csapatba, amig Orbánék tolják őket, csak a pénzéhes zsoldosok fognak igazolni, más kluboknál egy játékos ha eligazol, lehetőség szerint úgy teszi, hogy volt klubja is jól járjon..
2012, január 22 - 14:46
Zoli81 Ezt érdemli amit értetek tett,ha ö nincs sose lettetek volna bajnokok,ezért vagytok ti az Ország legszánalmasabb csapata,fél éve még a ****át szoptátok most meg utáljátok.
2012, január 22 - 13:26
henc A Vidiben nem Alves a legnagyobb probléma.
2012, január 22 - 10:31
muzi07 Alves becsaptad klubunkat megérdemled büntetésed!!!!A menedzsered haza vágott téged DE RENDESEN!!!Nb2-be sem fogsz játszani!!!!Sok VIDI szurkolónak csalódást okoztál!!!HAJRÁ VIDI
2012, január 22 - 10:06
tabak Én is ezt csinálnám a Vidi helyében. Persze csak az egyik oldalt hallottuk Alves ügyében. Állítólag nyáron is el akarták adni, több helyre is, de Ő neki egyik sem voltjó!?. Most is találtak nagy nehezen vevőt, oda sem ment. Ebből az jön le, hogy Alves a hunyó.
2012, január 22 - 09:38
Zsupszi59 Bravó! Azért hunyó mert oda fog menni ahova Ő szeretne és nem oda ahova a Vidi szerette volna?
2012, január 22 - 14:09
Moderate Orbánékat meg****ta ezt dijazom. Pedig ennek az árát is mi fizetjük.
2012, január 22 - 09:12
csövi1488 én apádat díjazom,ritka barom vagy töki,a farok kommentjeiddel együtt
2012, január 22 - 09:45
Moderate Ne izgulj, amig ez a rendszer van vesznek még nektek pár bajnoki cimet, mit foglalkozol az ilyen kommentekkel ?
2012, január 22 - 13:25
kobayasi Alvesnek külön edzés terv kell az nb2-ben.
min. 40 kört futtatni minden edzésen és 2 percre beállitani a meccseken :)
2012, január 22 - 02:41
fabiano Valami kis pénzt biztos fizetnének a ciprióták, hogy már most mehessen. Buta dolog, hogy az nb2-ben fizetnek neki a semmiért, ennél még az is jobb, ha kölcsönadják a szezon végéig Ciprusra. Ezzel a kivagyisággal mindenki veszít. Alves tett annyit, hogy korrektebben bánjanak vele, ha már nem tudják megtartani. Sohasem lettek volna nélküle bajnokok és fasorba se lennének most se, tudjuk persze, hogy Fehérváron most nincs respektje semminek, ami Sousa előtt volt.
2012, január 21 - 23:37
Zsupszi59 De mi vagyunk a kivagyik errefelé arrafelé Unio felé IMF felé.
2012, január 22 - 00:01
dugó1902 Nem csak a pro licencet kellene tanítani,hanem a szerződés kötéseket is a magyar kluboknál!Ezt már megcsinálta Rudolf is velünk és szerintem sok magyar csapatnál ez a helyzet!Lehet,hogy nem a haverokat kellene pozicióba hozni még egy jól fizető állással hanem egy szerződésekre szakosodott sport jogászt!Minden esetre szerinte nagyon elszaladtak a fizetések ezekkel a játékosokkal a profi világban és nem hiszem el,hogy ekkora értéket állítanak elő!
2012, január 21 - 21:29
Zoli81 Rudolfnál a szerződés volt elrontva.
2012, január 22 - 13:27
kicsi lila Ki a f.....m az Alves ???
2012, január 21 - 21:32
Moderate Vidi=MTK 2. ha valaki el akar igazolni, szivatják.
2012, január 21 - 21:17
Josif83 Már régen ell kellett küldeni a péknek a f..b ezt a pénzéhes braziliJánost'megaláza a klubját és kakil a magyarokra,én még szárazkenyeret se dobálnék neki
2012, január 21 - 20:59
papika A Vidi azt tette,amit tennie kellett .- Alves meg azt kapta amit megérdemelt. A ciprusiak meg jövő télen már el is zavarják ezt macskajancsit.
2012, január 21 - 19:29
purtugaal Ezzel az Alves gyerekkel kapcsolatban már kezd megtelni a kondér. Elismerem hogy a mai viszonyok között jó játékos, gólerős, stb. De ez az ingyencirkusz itt körülötte már paródia tényleg. Olyan mint a "Mikor hol nem építünk stadiont" fidesz melodráma, meg hogy pályázzuk meg a "Világmindenség első összetett gipszkartonösszerakó Kupáját" És gyanítom, hogy még nincs vége. Most jön majd egy Dél-Chilei ajánlat, csak ott függőleges hegyoldalakon kellene játszani. De az is lehet Észak koreába megy, szerződési feltétel 34 kiló rizs kiszállítása az aláíráskor.
2012, január 21 - 19:15
konor0404 sokadszor játsza már el ezt a csapattal!semmi értelme nem lenne játszatni egy olyan embert aki már máshol van fejben,nem hiszem,hogy felszántaná a pályát!Inkább a Sanyi vagy a Nico kezdjen!
2012, január 21 - 18:45
mcdermott Ha taktikázik a Vidi, nagyon jól teszi...
Alves is azt tette.
És a ciprusiak is elgondolkodnak, mit is kezdenek egy lepukkant, fél évet kihagyó csatárral... Lehet emelni a tétet!
2012, január 21 - 17:57
Zsupszi59 Na itt pattan el a cérna ha azért akartok pénzt kapni hogy ne pukkantsátok le hát ez mindennek a teteje és Ti beszéltetek erkölcsről hogy Alves inkorrekt volt.Ezt nem taktikának hívják aminek én nevezem azt nem írnám ide.
2012, január 21 - 19:38
purtugaal Nem vágom hogy mire gondolsz. Tudsz valami részletet? Szerintem a fórumozók közül senki nem tud, de az is lehet hogy ő maga sem. Láttunk már azért a fűben (néhány ezer) nyuszit a magyar labdarugásban
2012, január 21 - 21:24
Zsupszi59 Az semmi én már láttam karón varjút.
2012, január 21 - 22:04
mcdermott Tényleg szégyenletes, hogy nem akarják sz.rér-h.gyér elherdálni a klub legértékesebb játékosát!
De van egy jó mondás: kölcsönkenyér visszajár!
Érdekes kettős mércéd van: ha Alves inkorrekt a vele szemben évek óta több mint korrekt klubjával - az nálad OK.
Ha a klub nem hagyja magát - akkor csúnya, erkölcstelen társaság...

Szedd már be a gyógyszered...

2012, január 21 - 21:17
Zsupszi59 Naaaa kicsit összeszedhetnéd magad ezen már túl vagyunk hogy mennyiért herdáltátok el ez itt már egy ocsmány zsarolás ha nem fizettek kaptok egy lepukkadt esetleg sérült játékost a Te hozzászólásaid és a Vidi intézkedése is erről szól.Amennyit esetleg így ki tudtok zsarolni azt bőven megszerezhettétek volna korrekt módon. Ahogy írod ez tényleg szégyenletes.
2012, január 21 - 22:23
mcdermott Itt max Alves viselkedése ocsmány, erkölcstelen, elfogadhatatlan.
A Te fura logikád alapján, ha valaki pl bűncselekményt követ el, akkor az állam az ocsmány, ha ezt bünteti... vagy ha megcsalod a nejed, ő a szemét, ha válaszul elhagy...
Térj már magadhoz...
2012, január 22 - 11:40
papika Látom,hogy Te tényleg nem érted,miről is van szó. Akkor viszont,minek irkálsz itt össze minden b@romságot ?
2012, január 22 - 09:29
Zsupszi59 Megpróbálom mégis megérteni van itt egy határozott idejű szerződés amit az egyik fél nem hosszabbít meg erre nem kötelezhető. Ez szimpla dolog naponta járnak le szerződések.Nem bűncselekmény amit büntetni kéne.Háláról ugye nem kell beszélni hiszen nem ingyenélőként volt itt meg manapság egyáltalán sem. Tudom miről van szó csak én nem vagyok elfogult.Ha már nem sikerült még egy bőrt lehúzni róla pusztuljon! Akkor dögöljön meg a szomszéd tehene is! És nem engem kell barmozni ilyeneket Ti írtok! Ja és Te minek olvasol össze itt minden baromságot?
2012, január 22 - 12:28
mcdermott Nem bűncselekmény, csak inkorrekt és erkölcstelen.
Vajon Alvesnek miért fájt, hogy a klubja keressen az eladásával?
Ha játszani fog az nb2-ben, már sokkal korrektebb volt vele a Vidi, mint fordítva; ha nem, azt kapja - teljesen legálisan - amit érdemel...
De nem folytatom, mert reménytelen eset vagy...
2012, január 22 - 14:47





hirdetés

Címlapon

  • 3

    Böde Dániel lesz az egyik olyan játékos, akiért a nyári átigazolási időszakban harcba száll a Ferencváros. Mint ismert, egy támadó középpályás szerződtetése a kulcskérdések között van a nyári tervekben a Ferencvárosnál. Az eddigi egyeztetések alapján úgy tudjuk, hogy a játékos igényeit teljesíteni tudná az FTC, 3-4 napon belül pedig a Pakssal is tárgyalóasztalhoz ülnek az ügyben a fővárosi klub képviselői.

    MA A TV-BEN: Holland-német Eb-döntő
    BLOG: Hemingway: Díjak és édesanyák

Ma a TV-ben: Bukaresti Fradi-Újpest

Feltöltve: 2012, május 17 - 08:13

A román bajnokság utolsó előtti fordulójában, az ottani derbire készülnek, a Steaua fogadja a Dinamo Bukarestet. A presztízsen kívül két csapat az európai kupahelyekért is megküzd egymással, a hazaiak állna valamivel jobban, bár bajnokok aligha lesznek. Csütörtök este jelentkezik a szokásos focimagazin, a Zuhanyhíradó is.

A Honvéd-tizikkel poénkodott az MLSZ tudósa

Feltöltve: 2012, május 16 - 12:43

A pepsifoci.hu oldalán naponta szedjük össze a hazai írott, nyomtatott vagy elektronikus sajtóban leírt, elhangzott nyilatkozatok legjobb elemét. Itt a legújabb Nap mondása!

A nap fotói: Sousa a Vidi szurkolói ellen focizott

Feltöltve: 2012, május 15 - 15:37

Immár második alkalommal vívott barátságos mérkőzést egymással a Videoton edzőiből és irodai alkalmazottaiból verbuvált csapat és az RBD szurkolói csoport együttese. Az összecsapáson többek között Paulo Sousa is pályára lépett, a végeredmény 9-5 lett a klub dolgozói javára - írja a vidi.hu.

Egervári újoncokat hívott be, kizárták az ETO-t az EL-ből - ez történt ma

Feltöltve: 2012, május 16 - 22:08

Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a nap legfontosabb híreit? Az alábbi összeállításban a mai nap kiemelkedő fontosságú eseményeit gyűjtöttük egy csokorba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

  • ÁTIGAZOLÁSI HÍREK
    106

    A kluboknál már javában zajlanak az egyeztetések a keretek alakításával kapcsolatban. A pepsifoci.hu legnépszerűbb rovatában a korábbiakhoz hasonlóan minden információt megtaláltok egy helyen. Cikkünk folyamatosan frissül, nézz vissza naponta többször!

  • COMEBACK?
    19

    Ma végleg eldőlt, hogy Sisa Tibor nem marad a Kaposvár vezetőedzője. Illés János, a Rákóczi ügyvezetője az utódról még nem beszélt, de Prukner László esetleges visszatéréséről ő is hallott.

  • PMFC
    11

    Új vezetőedzővel vág neki a következő szezonnak a PMFC, a szakember kilétét vélhetően az utolsó bajnoki után jelentik be Pécsen. A pepsifoci.hu úgy tudja, a Benczés-Supka-Márton-Prukner négyesből kerülhet ki az új pécsi vezetőedző.

Tartalom átvétel