Fordulat Aczél ügyében: Mégis lesz MLSZ-eljárás

Feltöltve: 2012, január 19 - 19:55 Frissítve: 2012, január 19 - 20:57

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága csütörtökön úgy döntött, hogy lefolytatja a fegyelmi eljárást Aczél Zoltán ügyében, akit a Központi Nyomozó Főügyészség azzal gyanúsít, hogy 2009-ben a Siófok vezetőedzőjeként részt vett csapata két mérkőzésének manipulálásában.

MAGYAR ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Alves a nyáron biztosan távozhat a Viditől - kattints!

- pepsifoci.hu - "Érdemi változás az ügyben a fegyelmi eljárás lefolytatása, mert annak végén dönteni kell, hogy Aczél Zoltán elkövetett-e fegyelmi vétséget vagy sem, továbbá ha úgy döntenek, hogy igen, akkor is a legsúlyosabb ítélet kétéves eltiltás lehet. Az eljárás meg is indult, a testület meghallgatta Aczél Zoltánt, illetve több bizonyítékot terjesztettünk a testület elé" - mondta az MTI érdeklődésére Aczél Zoltán ügyvédje, Czeglédy Csaba. Hozzátette, döntés nem született, a tárgyalás következő időpontját még nem tűzte ki a grémium.

Tavaly decemberben Retteghy István a fegyelmi bizottság elnökeként egymaga, tárgyalás nélkül a bíróság jogerős határozatáig felfüggesztette a sportszakmai tevékenység alól Aczél Zoltánt, majd egy héttel később a fegyelmi tanács fenntartotta ezt az elsőfokú határozatot. Czeglédy akkor azonnal jelezte, hogy jogsértés miatt fellebbeznek.

A november 30-án őrizetbe vett, majd december 9-én szabadlábra helyezett szakembert azzal gyanúsítják, hogy a Siófok trénereként 2009-ben elfogadta játékosai, Sütő László és Horváth Gábor ajánlatát, amely arra vonatkozott, hogy fejenként 3-4000 euró ellenében legalább két góllal elveszítik a Honvéd-Siófok Magyar Kupa- és a Zalaegerszeg-Siófok bajnoki mérkőzést.

Előbbi esetben az elkövetői kör végül Aczél és játékosai hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan kifizetésre nem került sor, míg utóbbi esetben - a gyanú szerint - a meccs után átvette a neki ígért 4000 eurót.

A siófoki meccsekkel összefüggésben Horváth Gábor és Sütő László mellett még négy labdarúgót, továbbá egy FIFA-licences játékosügynököt vettek őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. Közülük ketten - Andruskó Attila és Sütő László - teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tettek.

Aczél Zoltán vezetőedző szerződését az MLSZ eltiltó határozata alapján a Szombathelyi Haladás Labdarúgó Kft. taggyűlése egyhangúlag felbontotta (MTI). (FOTÓ: NYUGAT.HU)

Hozzászólások

Renike Aczelnak a sullyesztoben a helye remelem a nagyarcu stilusaval nem tudja megvezetni az MLSZ-t.
2012, január 20 - 11:20
alex509 El kell takarítani a csaló szemeteket a magyar foci környékéről !!!
2012, január 20 - 00:10
dugó1902 Igazad van,de azért mégiscsak igazságosabb lenne,ha bebizonyosodna a bűnössége!Vádaskodás alapján nem ítélnék el senkit!Bár én nem kedvelem ezt az embert,de azért mégis csak jobb lenne,ha kiderülne az igazság és csak utána ítélnék el!
2012, január 20 - 13:16





hirdetés

Címlapon

  • 2

    Böde Dániel lesz az egyik olyan játékos, akiért a nyári átigazolási időszakban harcba száll a Ferencváros. Mint ismert, egy támadó középpályás szerződtetése a kulcskérdések között van a nyári tervekben a Ferencvárosnál. Az eddigi egyeztetések alapján úgy tudjuk, hogy a játékos igényeit teljesíteni tudná az FTC, 3-4 napon belül pedig a Pakssal is tárgyalóasztalhoz ülnek az ügyben a fővárosi klub képviselői.

    MA A TV-BEN: Holland-német Eb-döntő
    BLOG: Hemingway: Díjak és édesanyák

Ma a TV-ben: Bukaresti Fradi-Újpest

Feltöltve: 2012, május 17 - 08:13

A román bajnokság utolsó előtti fordulójában, az ottani derbire készülnek, a Steaua fogadja a Dinamo Bukarestet. A presztízsen kívül két csapat az európai kupahelyekért is megküzd egymással, a hazaiak állna valamivel jobban, bár bajnokok aligha lesznek. Csütörtök este jelentkezik a szokásos focimagazin, a Zuhanyhíradó is.

A Honvéd-tizikkel poénkodott az MLSZ tudósa

Feltöltve: 2012, május 16 - 12:43

A pepsifoci.hu oldalán naponta szedjük össze a hazai írott, nyomtatott vagy elektronikus sajtóban leírt, elhangzott nyilatkozatok legjobb elemét. Itt a legújabb Nap mondása!

A nap fotói: Sousa a Vidi szurkolói ellen focizott

Feltöltve: 2012, május 15 - 15:37

Immár második alkalommal vívott barátságos mérkőzést egymással a Videoton edzőiből és irodai alkalmazottaiból verbuvált csapat és az RBD szurkolói csoport együttese. Az összecsapáson többek között Paulo Sousa is pályára lépett, a végeredmény 9-5 lett a klub dolgozói javára - írja a vidi.hu.

Egervári újoncokat hívott be, kizárták az ETO-t az EL-ből - ez történt ma

Feltöltve: 2012, május 16 - 22:08

Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a nap legfontosabb híreit? Az alábbi összeállításban a mai nap kiemelkedő fontosságú eseményeit gyűjtöttük egy csokorba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

  • ÁTIGAZOLÁSI HÍREK
    106

    A kluboknál már javában zajlanak az egyeztetések a keretek alakításával kapcsolatban. A pepsifoci.hu legnépszerűbb rovatában a korábbiakhoz hasonlóan minden információt megtaláltok egy helyen. Cikkünk folyamatosan frissül, nézz vissza naponta többször!

  • COMEBACK?
    19

    Ma végleg eldőlt, hogy Sisa Tibor nem marad a Kaposvár vezetőedzője. Illés János, a Rákóczi ügyvezetője az utódról még nem beszélt, de Prukner László esetleges visszatéréséről ő is hallott.

  • PMFC
    11

    Új vezetőedzővel vág neki a következő szezonnak a PMFC, a szakember kilétét vélhetően az utolsó bajnoki után jelentik be Pécsen. A pepsifoci.hu úgy tudja, a Benczés-Supka-Márton-Prukner négyesből kerülhet ki az új pécsi vezetőedző.

Tartalom átvétel