Geránál Messi a dobogóra se fért fel

Feltöltve: 2012, január 10 - 10:14 Frissítve: 2012, január 10 - 15:41

Gera Zoltán, a magyar válogatott csapatkapitánya a Xavi-C. Ronaldo-Iniesta trióra voksolt a végül Lionel Messi által elhódított Aranylabda-szavazáson, Egervári Sándor szövetségi kapitánynál viszont a FIFA honlapja szerint az argentin zseni nyert, igaz, a tréner elmondása szerint nem így szavazott. További érdekességek is akadtak a szavazatok között.

MAGYAR ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Koman két magyar csapatnak is nemet mondott? - kattints!

- pepsifoci.hu - Mint ismeretes, a szövetségi kapitányok, csapatkapitányok és a helyi média képviseletében is 1-1 voksot adnak le a FIFA-tagországok az Aranylabda-jelölésen, így természetesen hazánkat is hárman képviselték.

Érdekesség, hogy a nemzeti tizenegy vezére, Gera Zoltán nem adott jelölést az első három között a végül zsinórban harmadszor diadalmaskodó Lionel Messinek, nála a fifa.com listája szerint a Xavi-C. Ronaldo-Iniesta trió volt a befutó – ebben a sorrendben.

Egervári Sándornál a szövetségi honlap szerint a Messi-Xavi-Özil trió végzett az első három helyen, ugyanakkor a tréner a Nemzeti Sportnak azt mondta, hogy nála Xavi nyert, akit sokoldalúbb játékosnak tart Messinél. A magyar sportújságírókat képviselő Imre Mátyás hármasa: Messi-C. Ronaldo-Xavi.

Ami a nem magyar szavazatokat illeti: az immáron háromszoros győztes, argentin csapatkapitányként jelölő Lionel Messi szerint Xavi, Iniesta és Sergio Agüero volt a három legjobb játékos a világon 2011-ben, az angol John Terry Xavi és Messi mögött Rooney-t választotta harmadiknak, a német Philipp Lahm-nál Messi nyert, a portugál Nuno Gomesnél természetesen Cristiano Ronaldo, akárcsak a Real-sztár csapattársánál, a spanyol kapitány Iker Casillasnál.

A szövetségi kapitányoknál Alejandro Sabella argentin tréner Messi első helyére voksolt, Vicente del Bosquénál (spanyol szövetségi kapitány), Fabio Capellónál (angol), Mano Menezesnél (brail) és Cesare Prandellinél (olasz) is a Bolha nyert, Joachim Löwnél (német) viszont Xavi, Giovanni Trappattoni (ír) viszont "gerásan" szavazott, hisz Messi nála dobogós sem lett.

És ami a "legextrémebb" voksokat illeti: a többnyire első helyen végző játékosok (Messi, C. Ronaldo, Xavi, Iniesta) mellett voltak egyéb győztesek is: a Burkina Faso-i csapatkapitány, Mahamoudou Kere, a macedón Goran Pandev, vagy a ghánai John Mensah Samuel Eto’o-ra szavazott, a Brit Virgin-szigeteki Andy Davisnél Cesc Fabregas nyert, a pakisztáni Jaffar Khannál Thomas Müller, a tongai Folio Moeakinál Dani Alves, Mark Van Bommelnél (Hollandia) pedig Wesley Sneijder.

Az edzőknél a burundi Adel Amrouche Karim Benzemát, a Kínában dolgozó Jose Antonio Camacho Iker Casillast, az el salvadori Ruben Israel vagy a venezuelai Cesar Farias Diegó Forlánt, a pakisztáni Zavisa Milosavljevic pedig Wayne Rooneyt látta a legjobbnak.

Hozzászólások





hirdetés

Címlapon

  • 2

    Böde Dániel lesz az egyik olyan játékos, akiért a nyári átigazolási időszakban harcba száll a Ferencváros. Mint ismert, egy támadó középpályás szerződtetése a kulcskérdések között van a nyári tervekben a Ferencvárosnál. Az eddigi egyeztetések alapján úgy tudjuk, hogy a játékos igényeit teljesíteni tudná az FTC, 3-4 napon belül pedig a Pakssal is tárgyalóasztalhoz ülnek az ügyben a fővárosi klub képviselői.

    MA A TV-BEN: Holland-német Eb-döntő
    BLOG: Hemingway: Díjak és édesanyák

Ma a TV-ben: Bukaresti Fradi-Újpest

Feltöltve: 2012, május 17 - 08:13

A román bajnokság utolsó előtti fordulójában, az ottani derbire készülnek, a Steaua fogadja a Dinamo Bukarestet. A presztízsen kívül két csapat az európai kupahelyekért is megküzd egymással, a hazaiak állna valamivel jobban, bár bajnokok aligha lesznek. Csütörtök este jelentkezik a szokásos focimagazin, a Zuhanyhíradó is.

A Honvéd-tizikkel poénkodott az MLSZ tudósa

Feltöltve: 2012, május 16 - 12:43

A pepsifoci.hu oldalán naponta szedjük össze a hazai írott, nyomtatott vagy elektronikus sajtóban leírt, elhangzott nyilatkozatok legjobb elemét. Itt a legújabb Nap mondása!

A nap fotói: Sousa a Vidi szurkolói ellen focizott

Feltöltve: 2012, május 15 - 15:37

Immár második alkalommal vívott barátságos mérkőzést egymással a Videoton edzőiből és irodai alkalmazottaiból verbuvált csapat és az RBD szurkolói csoport együttese. Az összecsapáson többek között Paulo Sousa is pályára lépett, a végeredmény 9-5 lett a klub dolgozói javára - írja a vidi.hu.

Egervári újoncokat hívott be, kizárták az ETO-t az EL-ből - ez történt ma

Feltöltve: 2012, május 16 - 22:08

Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a nap legfontosabb híreit? Az alábbi összeállításban a mai nap kiemelkedő fontosságú eseményeit gyűjtöttük egy csokorba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

  • ÁTIGAZOLÁSI HÍREK
    106

    A kluboknál már javában zajlanak az egyeztetések a keretek alakításával kapcsolatban. A pepsifoci.hu legnépszerűbb rovatában a korábbiakhoz hasonlóan minden információt megtaláltok egy helyen. Cikkünk folyamatosan frissül, nézz vissza naponta többször!

  • COMEBACK?
    19

    Ma végleg eldőlt, hogy Sisa Tibor nem marad a Kaposvár vezetőedzője. Illés János, a Rákóczi ügyvezetője az utódról még nem beszélt, de Prukner László esetleges visszatéréséről ő is hallott.

  • PMFC
    11

    Új vezetőedzővel vág neki a következő szezonnak a PMFC, a szakember kilétét vélhetően az utolsó bajnoki után jelentik be Pécsen. A pepsifoci.hu úgy tudja, a Benczés-Supka-Márton-Prukner négyesből kerülhet ki az új pécsi vezetőedző.

Tartalom átvétel