Vidi: A legpiacképesebb magyar játékos légiósnak állhat

Feltöltve: 2012, január 6 - 13:27 Frissítve: 2012, január 7 - 13:14

A pepsifoci.hu információi szerint Elek Ákos, a Videoton válogatott középpályása Törökországba igazolhat. Honlapunk korábban már beszámolt róla, hogy a fehérváriak 23 éves, legpiacképesebb magyar játékosát szívesen látná soraiban az Újpest, de a jelen állás szerint nem kizárt, hogy Elek végül légiósnak áll.

MAGYAR ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Jova megnyugtatta a Fradi-szurkolókat - kattints!

- pepsifoci.hu - Elek kulcsembere volt az előző szezonban bajnoki címet nyert Videotonnak, idén azonban Paulo Sousánál eddig sokkal kevesebbet játszik, összesen 792 percet töltött pályán az őszi bajnoki szezonban.

A védekező középpályás több csapat figyelmét is felkeltette, és megfelelő ajánlat esetén ő is szívesen váltana. Itthon az Újpest érdeklődött iránta, a pepsifoci.hu legfrissebb értesülései szerint pedig a török első osztályba is vinnék a fedezetet.

Elek Ákos Alves mellett a Videoton legpiacképesebb játékosa, információink szerint 800 ezer euró (250 millió forint) körüli összeg az ára. Amennyiben lenne olyan klub, amelyik kész kifizetni ennyi pénzt érte, úgy könnyen lehet, hogy a bajnoki címvédő hajlandó eladni a magyar válogatott játékost. (FOTÓ: VIDI.HU)

Hozzászólások

zsonry Én nem tudom, hogy a Vidiben hogy játszott, de a válogatottban az egyik legjobb ember. Ezért azt gondolom, hogy klubszinten is jó focista, sőt az NBI-ben az egyik legjobb. Ha Alvest és Eleket eladják, és én Videoton szurkoló lennék, akkor most biztos, hogy mocskolnám a vezetőséget.
"Csapat csak egy van, ó a Ferencváros" (HBB & Bill - 1982)
2012, január 7 - 22:50
Butters Gyerekek, ti nagyon el vagytok szállva... Ki az az Elek? Minden bántás nélkül kérdezem! Fél éve Lázár volt a világ legjobb játékosa, erre most a török kiesőjelölttől zavarják el (első körben kölcsönbe). Hmm, lehet ő lesz a következő játékos, akinek - kicsit ironikusan, kicsit komolyan - több válogatott meccse lesz egy évben, mint bajnokija (kezdőként mindenképp!)...
Nem fura nektek, h akiket itthon futtatnak, meg akikkel itthon adják el az újságokat, azok külföldön szinte mind megbuknak?
2012, január 6 - 17:41
nabukodonozor Mikor volt Lázár a világ legjobb játékosa? Senkit nem érdekelt soha Lázár Pali, max még az első egy-két meccsen, amikor Szélesi kiesett a keretből volt középpontban. Elek a válogatottban eddig meccsről meccsre bizonyította, hogy nemzetközi szinten is jó játékos. Nyilván nem világklasszis, de ő nyújtotta az egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményt.
2012, január 7 - 03:10
Butters Nyilván kevered Királlyal, Juhásszal, Rudolffal, Szalaival, mert ők négyen nyújtottak kiemelkedőt, esetleg Dzsudzsákkal vagy Gerával, mert még nekik is volt kiugróan jó meccsük, ellenben Eleknél nem emlékszem hasonlókra... bár ha azt írjátok h egy jól működő gépezetben nem lógott ki, hanem szürke eminenciásként helytállt, akkor még egyet is értettem volna. Na de a holland bajnokhoz max. nézőként mehetne... jelenleg mondjuk a magyar bajnoknál is az, úgyhogy nagyon erős bajnokságunk van!
Lázárt nem véletlenül hoztam szóba, mert fél éve ugyanezt a cirkuszt műveltétek vele...
Egy valamit tudomásul kell(ene) már végre vennetek: a fizetett PR cikkek, menedzselés egy jó szerződéshez hozzá tud segíteni, de ez igencsak vérszegény ahhoz h meg is állja valaki a helyét.
2012, január 7 - 10:21
mcdermott Nincs igazad, mert Elek szinte minden meccsen a húzóemberek közé tartozott, míg Gera vagy Dzsudzsák 1-2 meccsen alkotott maradandót... Szalai meg már vagy egy éve sérült...
Lázár körül sose volt ekkora felhajtás, a válogatottban is keveset játszott, még a külföldre szerződése se váltott ki különösebb visszhangot.
2012, január 8 - 19:42
elnino09 de ne törökbe menjen már... amilyen fizikuma van kis túlzással még a PL-ben is megállná a helyét... de egy német közepestől jobb csapatban biztos.. vagy holland topcsapat... PSV-be Ajax-ba simán beférne sztem...
2012, január 6 - 13:44
Tomobobo Nem rossz játékos Elek, de te túlértékeled.
2012, január 6 - 14:12
nabukodonozor Válogatott teljesítményét vesszük alapul akkor egyértelműen Elek a legjobb szűrőnk, jobb mint Vadócz, aki spanyol élvonalban játszott még egy féléve. Szóval a PL szerintem nem irreális számára, csak élbajnokságok ritkán mernek nb1-ből igazolni, de én biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb Elek egy középbajnokság élcsapatához vagy egy élbajnokság középcsapatához kerül.
2012, január 6 - 15:08
elnino09 Dzsudzsák nem volt ennyire kiforrott játékos mikor kiment a PSV-hez mégis milyen hamar főszereplő lett a csapatnál... szerintem Elek is jól járna Hollandiával, mint úgy általában a magyar játékosok nagy százaléka :))) feküdni szokott az a bajnokság a magyaroknak
2012, január 6 - 14:15
Butters Dzsudzsák csapata húzóembere volt, jobbal és ballal verte a (győztes) gólokat, rengeteg gólpasszt adott, úh ne viccelj már h összehasonlítod őket, mert a végén még komolyan veszünk. :)
Sok sikert Eleknek, de előbb a Vidi kezdőjébe kellene beverekednie magát, mielőtt a holland bajnokhoz protezsáljátok be...
2012, január 6 - 17:57
-ZsO- Akármennyit vitatkozunk, bárkinek az igazát csakis Elek Ákos maga bizonyíthatja... és azt is csak némi szerencsével vagy akár épp annak hiányában(ezért van, hogy mind a pro, mind a kontra hozzászólások ugyanannyi pluszt kapnak)

Sajnos járhat rosszul bármely bajnokságban pusztán a szerencse okán (példa rá: NB1 - Videoton... aki azt hiszi, hogy nem ér fel a videoton színvonalához, az téved)

Dzsudzsákkal azért nem hasonlítgatnám, mert védekező középpályásként tök más feladata van... butaság felróni neki, hogy kevesebb gólpasszt adott, vagy gólt lőtt... egyébként meg nem csak védekezésben, de támadásban is meggyőző, aki nem hiszi, az nézzen utána.

Szurkolóként annyit tehetünk, hogy szurkolunk...

2012, január 8 - 18:54
Tomobobo Egyetértek a holland bajnoksággal. Csak szerintem Eleknek nem feltétlenül a topcsapatokat kell megcélozni. Dzsudzsákkal meg inkább nem hasonlítanám össze.
2012, január 6 - 14:21
DEBRECENIVSC .. attól függ melyik csapat igazolná le a Galatasaray, Fenerbahce, Trabzonspor vagy a Besiktas jó lenne, ezek a csapatok általában BL vagy EL főtábláig jutnak, pl a Trabzonspor csak egy egyszer kapott ki a BL főtáblán.
Olyan csapat kellene neki ahonnan ki tud emelkedni és nem tűnik el, ez esetben egy holland,belga top csapat jó lenne neki.
2012, január 6 - 14:08
VinoBob 2013 nyaráig van szerződése, remélem Sousa addig marad és továbbra is mellőzi, utána meg egy kis fricskaként ingyen eljön az ETO-ba.Vicc amit a Vidinél művelnek, legpiacképesebb játékos, csak épp nem játszik. Nem tudom mi állhat a háttérben, lehet az a baj, hogy bundáznak, vagy az, hogy nem de ez a "külföldre akart menni" duma elég ócska.
2012, január 6 - 13:43
papika Látom,hogy minden információ nélkül fröcsögöd a Vidire a betanult sablon dumát. Elek elmondta,hogy elfogadja Sousa döntését,és mindent megtesz azért,hogy kezdő lehessen. Elmondta azt is,hogy az UTE "megkereséséről" nem hallott,és egyébként is itthon" CSAK A VIDIBEN kíván játszani".A többi meg = az uborka szezon + a pepsi foci
2012, január 6 - 14:13
VinoBob Hmm most ebben mi volt az ami nem helytálló ? Játszik ? Nem. El akarják adni ? Minden bizonnyal. Az UTE külföldi (egyébként sem említettem)? Nem. A többi pedig az egyéni véleményem a dologról valószínűleg, és ez az ami nem tetszett, de ez már szintén egyéni probléma. Egyébként majd ha nem játszik tavasszal, és nem sikerül elpasszolni külföldre, jó lesz madj neki az NB1, csak játszhasson.
2012, január 6 - 14:52
papika El akarják adni ? Nem ! a többi stimmel.
2012, január 6 - 14:59
VinoBob Nem akarják eladni de a csapata sem kell. Ebben semmi logika. Bár abban igazad lehet, hogy nem feltétlenül kell feltételezni a logikát minden mögött.
2012, január 6 - 18:34
-ZsO- Szerintem meg tyúkszaros fórumozók vagyunk és nem látunk bele a jövőbe, de még csak a jelenbe sem... se a játékosokéba, se a klubbokéba :)

... már, ugye sértésnek ne vegye senki...

2012, január 8 - 19:02





hirdetés

Címlapon

  • 2

    Böde Dániel lesz az egyik olyan játékos, akiért a nyári átigazolási időszakban harcba száll a Ferencváros. Mint ismert, egy támadó középpályás szerződtetése a kulcskérdések között van a nyári tervekben a Ferencvárosnál. Az eddigi egyeztetések alapján úgy tudjuk, hogy a játékos igényeit teljesíteni tudná az FTC, 3-4 napon belül pedig a Pakssal is tárgyalóasztalhoz ülnek az ügyben a fővárosi klub képviselői.

    MA A TV-BEN: Holland-német Eb-döntő
    BLOG: Hemingway: Díjak és édesanyák

Ma a TV-ben: Bukaresti Fradi-Újpest

Feltöltve: 2012, május 17 - 08:13

A román bajnokság utolsó előtti fordulójában, az ottani derbire készülnek, a Steaua fogadja a Dinamo Bukarestet. A presztízsen kívül két csapat az európai kupahelyekért is megküzd egymással, a hazaiak állna valamivel jobban, bár bajnokok aligha lesznek. Csütörtök este jelentkezik a szokásos focimagazin, a Zuhanyhíradó is.

A Honvéd-tizikkel poénkodott az MLSZ tudósa

Feltöltve: 2012, május 16 - 12:43

A pepsifoci.hu oldalán naponta szedjük össze a hazai írott, nyomtatott vagy elektronikus sajtóban leírt, elhangzott nyilatkozatok legjobb elemét. Itt a legújabb Nap mondása!

A nap fotói: Sousa a Vidi szurkolói ellen focizott

Feltöltve: 2012, május 15 - 15:37

Immár második alkalommal vívott barátságos mérkőzést egymással a Videoton edzőiből és irodai alkalmazottaiból verbuvált csapat és az RBD szurkolói csoport együttese. Az összecsapáson többek között Paulo Sousa is pályára lépett, a végeredmény 9-5 lett a klub dolgozói javára - írja a vidi.hu.

Egervári újoncokat hívott be, kizárták az ETO-t az EL-ből - ez történt ma

Feltöltve: 2012, május 16 - 22:08

Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a nap legfontosabb híreit? Az alábbi összeállításban a mai nap kiemelkedő fontosságú eseményeit gyűjtöttük egy csokorba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

  • ÁTIGAZOLÁSI HÍREK
    106

    A kluboknál már javában zajlanak az egyeztetések a keretek alakításával kapcsolatban. A pepsifoci.hu legnépszerűbb rovatában a korábbiakhoz hasonlóan minden információt megtaláltok egy helyen. Cikkünk folyamatosan frissül, nézz vissza naponta többször!

  • COMEBACK?
    19

    Ma végleg eldőlt, hogy Sisa Tibor nem marad a Kaposvár vezetőedzője. Illés János, a Rákóczi ügyvezetője az utódról még nem beszélt, de Prukner László esetleges visszatéréséről ő is hallott.

  • PMFC
    11

    Új vezetőedzővel vág neki a következő szezonnak a PMFC, a szakember kilétét vélhetően az utolsó bajnoki után jelentik be Pécsen. A pepsifoci.hu úgy tudja, a Benczés-Supka-Márton-Prukner négyesből kerülhet ki az új pécsi vezetőedző.

Tartalom átvétel