A Loki ellenzi az MLSZ reformját

Feltöltve: 2012, január 5 - 16:40 Frissítve: 2012, január 5 - 16:40

Kondás Elemér, a DVSC-TEVA mestere elmondta, a Loki egyértelműen ellenzi, hogy az MLSZ reformjainak értelmében hamarosan 16 csapatra szűkül az NB II mezőnye, és az élvonalbeli alakulatot tartalékjai nem indulhatnak ott.

MAGYAR ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Az Újpest Belgiumból igazol - kattints!

- pepsifoci.hu - Az MLSZ reformjainak értelmében 2013-tól egycsoportos (16 csapattal) lesz a magyar másodosztály, és az élvonalbeli együttesek második garnitúrái nem indulhatnak ott. Debrecenben nem repesnek az örömtől a hírek hallatán.

– Mi egyértelműen az új rendszer ellen voltunk, hiszen a DVSC-nél felépített, lépcsőfokonként való felfelé áramlás így megszakad. A másodosztályban fiataljaink sokat fejlődnek, s a nagycsapat sérülés után visszatérő futballistáinak is jó alkalom ez arra, hogy újból felvegyék a ritmust. Akadt olyan játékos, aki rehabilitációja után a hétvégén még a DVSC-DEAC-ban szerepelt, néhány nappal később pedig már Európa Liga-mérkőzésen lépett pályára. Kár lenne lerombolni ezt a működő rendszert, amelyben számunkra soha nem az eredmény volt a fontos, hanem a nevelés a képzés. Az is fontos, hogy mi mindig korrektek voltunk, az első osztályú bajnoki szüneteket sem használtuk ki arra, hogy pusztán az eredmény miatt levigyünk két-három alapembert az első csapatból. Nehéz helyzetbe kerülünk, ha bevezetik az új szisztémát, hiszen nem mindegy, hogy valaki a másod- vagy a harmadosztályban lép pályára – idézi Kondás Elemér vezetőedző mindennapi.hu-nak adott nyilatkozatát a dehir.hu.

A DVSC-DEAC jelenleg az előkelő 5. helyen áll a Ness Hungary NB II Keleti csoportjában.

Hozzászólások

DEBRECENIVSC ha meg akarják reformáni az nb2-őt és nb3-mat akkor legyen csak a tarcsiknak kellene egy regionális(kelet-közép európa) bajnokságot csinálni, ahogy felvetették korábban a felnőtt csapatoknál
ez egy jó ötlet lenne http://pepsifoci.hu/node/103817
2012, január 6 - 17:18
mtibor Egy rossz rendszert lecserélünk egy másik rosszra. Egyértelmű, hogy szűkíteni kell a bajnokságokat, sem a minőség, sem a pénzügyi lehetőségek nincsenek összhangban a jelenlegi működéssel. Ha kicsit szigorúbbak akarnánk lenni, az 1. osztály csapatainak mennyiségén is el lehetne gondolkodni. Viszont a tartalékrendszert így kivégzi az MLSZ.

Talán újra át kellene rágni az elmúlt évek ötleteit? Pl. kettő NB3-as csoport (hasonlóan mint a jelenlegi NB2), egy NB2 és egy NB1. És a tartalékot szem előtt tartva vagy engedélyezni az indulásukat az alsóbb osztályokban, mint jelenleg is, vagy külön tartalékbajnokságot kellene számukra indítani. Persze ez már csak filozofálgatás...

2012, január 6 - 17:05
Sztoji Igen az Nb 3mas csapatok tele vannak pénzel biztos lazán átutaznak az ország másik végébe és ez vonatkozik az NB 2 re... Nem tudom de szerintem az MLSZ be teljesen el vannak tévedve.Sokan példának hozzák Angliát... Hiába nagyobb az ország ott van pénz utazásra és ráadásul vagy repcsivel vagy luxus busszal utaznak amivel nem megterhelő az utazás...
2012, január 6 - 16:31
system-15 Lehetne csinálni egy tartalékos bajnokságot és akkor nem lenne gond. A Puskás Akadémiával, a Honvéd akadémiájával, valamint a Győr tarcsijával kellene versenyezni, ami azért nem NB 3-as szint...
2012, január 6 - 12:22
DEBRECENIVSC lehetne de akkor hogyan lépnek előrébb azok a tarcsik aki eddig is kimagaslottak az utánpótlás évei alatt?
2012, január 6 - 16:25
Zsupszi59 A hetvenes nyolcvanas években létezett a tartalékbajnokság úgy hívták NB 1-B. Itt párhuzamos bajnokságot játszottak a tartalékcsapatok.
2012, január 7 - 02:11
slrd Ezzel az NB3 halálra van ítélve. az NBI-es klubok második csapatai mellett sok sansza nem marad a csapatokna NB3-ból feljebb lépni.Fel kellene már fogni, hogy nem a csapatok és az osztályok kavarásával/faragásával fog előre lépni a foci és emelkedni a színvonal. Hányszor fogjuk még eljátszani? Ez illúzió és egyet értek Kondással, aki azon kevesek egyike akiknek lehet adni a szavára és a szakmai tudására a magyar edzői garnitúrában. (mondom mindezt nem Debreceniként)
2012, január 5 - 21:36
Tittiano Tisztelt Kondas ur! Nezzen korbe a vilag es europa labdarugasaban, es latni fogja, hogy sehol nincs, de foleg ilyen kis orszagban mint a mienk, nincs ilyen idiotasag, hogy 2 masod es 6 haramadosztaly van! A top bajnoksagok mogott is boven eleg mindenhol 1 masodosztaly, es 1! harmadosztaly, akkor nalunk a 3 harmadosztalyal meg igy is luxust tartunk majd fent. A vilag tendenciat tekintve, tokeletes dontest hozott a szovetseg, mert bocsanat, de magyarorszagban nem a loki, hanem a magyar labdarugas fejlodese az erdek!
2012, január 5 - 20:30
DEBRECENIVSC te értelmezed is amit elolvasol?
1.itt nem csak a lokiról van szó
2.ha a tarcsi játékosok jobban fejlődnek akkor szerinted nem fejlődik a magyar labdarúgás, húúú ezt a logikát ember
3.te jól szétnéztél a világban? csak Romániában 3-4x annyi a klubok költségvetése mint nálunk
4.csak az nb2 megreformálásával nem ért egyet, abban mindenkinek a véleménye azonos hogy az nb3as bajnoksággal kellene valamit kezdeni
2012, január 6 - 16:57
szájmon ha értelmesen végigolvasod, nem az a gondja, hogy hány másod, illetve hány harmadosztály van, hanem, hogy NB II-ben nem indulhatnak a tarcsik... (amúgy elég viccesen fogalmazol :D)
2012, január 5 - 23:49
Tittiano Erre van mindenhol a tartalek bajnoksag... :)
2012, január 6 - 15:55
Zsupszi59 Hol?
2012, január 7 - 01:54
szájmon csak nálunk nincs... :D
2012, január 7 - 01:06
mateusz forevör "nalunk a 3 harmadosztalyal meg igy is luxust tartunk majd fent"
"tokeletes dontest hozott a szovetseg"
:))
2012, január 5 - 21:54
Stockton Én sem értek Kondással egyet, mégpedig azért nem, mert ha ez a lokinak hátrány akkor mindegyik csapatnak az. Senki sem kerül így előnybe ez által, viszont ahogy a másik hsz-ben is olvasható, erősödnek vele a NB2-es, NB3-as bajnokságok. Nem hiszem, hogy ez a döntés ennyire beleszólna a felkészülésbe vagy 1-1 játékos rehabilitációjába.
Más kérdés, hogy szükség lenne mindegyik klub véleményére.
2012, január 5 - 17:30
SiD mert hol nyilatkozta ő le, hogy ez csak nekünk hátrány? bár mondjuk azt hozzátenném, hogy nem mindenki használja így a tartalék csapatát... említhetném példának a Honvédot, ott rengeteg visszajátszó szokott lenni... nálunk csak a sérülésből visszatérők szoktak visszajátszani, meg Lucas (de ő nem játszott még nb1-es bajnokit, azt hozzáteszem)
2012, január 5 - 17:59
mateusz forevör 1 klub - 1 csapat - 1 bajnokság
2012, január 5 - 17:07
pannonia007 Én nem értek egyet vele, mivel az NB II leszűkül 16 csapatosra, így a harmadosztály sokkal erősebb lesz, mint most, kb oan szintű, mint a mostani nb2, remélhetőleg az nb2 színvonala is emelkedni fog, ami pedig feljebb húzza az első osztályt.
Szóval a betegségből visszatérőknek pont jó lesz ott, ott is formába lendülhetnek, erősödhetnek.
2012, január 5 - 16:52
DEBRECENIVSC ... ezzel csak az a baj hogy csak állítólag "erősödik" az nb2 + ezzel kicsesznek azokkal a csapatokkal akiknek az utánpótlás-korosztálya az nb2-ben szerepel(32 csapatból 8-9), ráadásul a költségek is megnőnek mert aki nyugaton volt annak max Pestig kellett utaznia nem az ország keleti csücskébe. Az meg nem megoldás hogy a tarcsikat összerakják egy bajnokásgba, nem azért de a Keleti-csoportban már volt 2-3. a DEAC akkor nem juthatnak fel az nb2-be ha az nb3mat megnyerik és helyette egy gyengébb kerül fel?
Szerintem jól van ez így ahogy van csak az nb3-at és annak utánpótlását kellene megreformálni.
2012, január 5 - 18:54





hirdetés

Címlapon

  • 2

    Böde Dániel lesz az egyik olyan játékos, akiért a nyári átigazolási időszakban harcba száll a Ferencváros. Mint ismert, egy támadó középpályás szerződtetése a kulcskérdések között van a nyári tervekben a Ferencvárosnál. Az eddigi egyeztetések alapján úgy tudjuk, hogy a játékos igényeit teljesíteni tudná az FTC, 3-4 napon belül pedig a Pakssal is tárgyalóasztalhoz ülnek az ügyben a fővárosi klub képviselői.

    MA A TV-BEN: Holland-német Eb-döntő
    BLOG: Hemingway: Díjak és édesanyák

Ma a TV-ben: Bukaresti Fradi-Újpest

Feltöltve: 2012, május 17 - 08:13

A román bajnokság utolsó előtti fordulójában, az ottani derbire készülnek, a Steaua fogadja a Dinamo Bukarestet. A presztízsen kívül két csapat az európai kupahelyekért is megküzd egymással, a hazaiak állna valamivel jobban, bár bajnokok aligha lesznek. Csütörtök este jelentkezik a szokásos focimagazin, a Zuhanyhíradó is.

A Honvéd-tizikkel poénkodott az MLSZ tudósa

Feltöltve: 2012, május 16 - 12:43

A pepsifoci.hu oldalán naponta szedjük össze a hazai írott, nyomtatott vagy elektronikus sajtóban leírt, elhangzott nyilatkozatok legjobb elemét. Itt a legújabb Nap mondása!

A nap fotói: Sousa a Vidi szurkolói ellen focizott

Feltöltve: 2012, május 15 - 15:37

Immár második alkalommal vívott barátságos mérkőzést egymással a Videoton edzőiből és irodai alkalmazottaiból verbuvált csapat és az RBD szurkolói csoport együttese. Az összecsapáson többek között Paulo Sousa is pályára lépett, a végeredmény 9-5 lett a klub dolgozói javára - írja a vidi.hu.

Egervári újoncokat hívott be, kizárták az ETO-t az EL-ből - ez történt ma

Feltöltve: 2012, május 16 - 22:08

Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a nap legfontosabb híreit? Az alábbi összeállításban a mai nap kiemelkedő fontosságú eseményeit gyűjtöttük egy csokorba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

  • ÁTIGAZOLÁSI HÍREK
    106

    A kluboknál már javában zajlanak az egyeztetések a keretek alakításával kapcsolatban. A pepsifoci.hu legnépszerűbb rovatában a korábbiakhoz hasonlóan minden információt megtaláltok egy helyen. Cikkünk folyamatosan frissül, nézz vissza naponta többször!

  • COMEBACK?
    19

    Ma végleg eldőlt, hogy Sisa Tibor nem marad a Kaposvár vezetőedzője. Illés János, a Rákóczi ügyvezetője az utódról még nem beszélt, de Prukner László esetleges visszatéréséről ő is hallott.

  • PMFC
    11

    Új vezetőedzővel vág neki a következő szezonnak a PMFC, a szakember kilétét vélhetően az utolsó bajnoki után jelentik be Pécsen. A pepsifoci.hu úgy tudja, a Benczés-Supka-Márton-Prukner négyesből kerülhet ki az új pécsi vezetőedző.

Tartalom átvétel