Gera elmondta, mikor térhet vissza
Feltöltve: 2011, december 27 - 09:32
Frissítve: 2011, december 29 - 16:16
MAGYAR ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Újabb Fradi-kiszemeltről suttognak - kattints!
- pepsifoci.hu - Súlyos sérülés után lábadozik Angliában Gera Zoltán, a magyar válogatott csapatkapitánya. A West Bromwich légiósa egy Magyar Hírlapnak adott interjúban arról is beszélt, várhatóan mikor láthatjuk újra a pályán.
– A következő bajnokságban már ott leszek az alapozásnál. Igaz, azt is hozzáfűzték, ha minden jól megy, talán még ebbe a bajnokságba is beszállhatok. De nem akarom elsietni, mert nem hiányzik, hogy újra megsérüljek – fogalmazott, majd hozzátette azt is, pszichésen rengeteget segít neki, hogy a klubnál mindenki rendkívül türelmes vele.
A napokban elkészült a magyar nemzeti együttes világbajnoki selejtezőcsoportjának menetrendje. Erről és az esélyekről is elmondta véleményét a támadó középpályás.
– Előbb-utóbb mindenkivel kell játszanunk, de azt jónak tartom, hogy Andorrával kezdünk. A jó rajt nagy lökést adhat a csapatnak. Hollandia a legfőbb esélyes a csoportelsőségre, nem látok olyan válogatottat, amely meg tudná előzni őket. Nekünk az észtekkel, a törökökkel és a románokkal kell csatáznunk a második helyért. Én úgy látom, közel azonos tudású csapatok ezek. Remélem, meglesz a második hely, és hosszú idő után végre kijutunk a világbajnokságra. Ősszel már én is szeretnék ott lenni a nemzeti csapatban – nyilatkozta Gera.
Kapcsolódó hírek
Hozzászólások
Lépj be a Facebook profiloddal vagy a pepsifoci.hu regisztrációddal. Ha még nincs, regisztrálj itt!
hirdetés






MA A TV-BEN: 












Ez igy van egyet ertek azzal amir irsz, de be kellene latnod, hogy ez nem megy ilyen egyszeruen, ahogy leirtad...Tenyek kellenek...Talan ezen az oldalon is nem kopodni kellene egymast vagy epp Gerat ill. Dzsudzsakot hanem kulturaltan csvereszni. Nem akarlak megbantani mint Kispest fun (nem mellesleg en Fradista vagyok, de semmi ellentet nincs bennem),de akkor egy dolgot kerdeznek??? Miert nem a Kispest adja a valogatott 70%-at? Egyszeru a valasz a abban a 25 evben lemaradtunk. De nem csak labdarugasban egyszeruen egesz Magyarorszag. Es ami elindult lasd Honved akademia ez lehet a megoldas, de nem most korubelul 8-12 ev mulva. Sajnos a foci megfordult a vilagban es a tehetseget elnyomta a kepzes. Lasd "Holland iskola"..Lasd a Torokok osszekaptak magukat az elmult 10 evben, de meg igy sem a legjobbak es stb.stb...Az utanpotlas az egyik kulccs a magyar fociban, de sajnos turelmetlenek vagyunk..Mind szurkolok, mind edzok, tulajdonosok. Inkabb hoznak egy "kesz" jatekost Litvaniabol mint, hogy egy fiatal magyar jatekost eroltetnenek egy par evig...Ezen felul nem sok penzt oltek a csapatok az utanpotlasba, talan ez most valtozik ill. szemmel lathatoan mar valami elkezdott. Ennek meg lesz az eredmenye ill. mar egy kis porszem lathato is, ha a valogatottra nezunk. Ott valoban a kulfoldon jatszo profi labdarugoink alkottjak a valogatott gerincet ami szerintem elorelepes az elmult 20 evehez kepest...
Azert irtam valogatott sikeressebb, mert azert csak csak osszeallt egy jobb keret, jo jatekosokkal ill. csak lett egyszer ketszer telt haz a Puskas stadionban es csak csak versenybe voltunk szinte vegsokig az Eb-ert. Valaki igy latja valaki ugy, de az biztos, hogy pozitivabban kellene hozza allni a dolgokhoz es turelmessebben...
Szemelyeskednek?? Nehez nem Mateuszhoz hozzaszolni mikor Gerat ocsarolja folyamatosan. Mintha Mateusz valaha is tobbet teat volna le az asztalra mint Gera. Es ezek utan Meg Nyilt is megtalalja. Az a legnagyobb baja a Magyar focinak ill. A magyar szurkoloknak, hogy Hannah ertekeink csak epp nem becsuljuk Meg oket. Lasd Nyilasi, Gera, Dzsudzsak stb..
Ez aztán a "szakmai" magyarázat.
-Tehát hazudnak, és az a hülye aki elhiszi...hmm
-Mateusznak is szépen érveltél, folyamatosan személyeskedsz. :)
-és nem értek veled egyet a sikeresség meghatározásában sem.
Én szerencsésnek mondanám inkább az idei évet, de majd jövőre meglátjuk mire lesz elég a csapat tudása.
Egyébként meg egyáltalán nem értek egyet Mateusznak, a Gerával kapcsolatos,hozzászólásaival, számomra igenis szimpatikus mentalitású focista.
Viszont, sok minden másban, igaza van..
A Vb selejetezokhoz kepest az az 2 evvel ezelotti szereplesunkhoz kepest sikeresebb evet zartunk. Az elmult 10 ebbed kepest is sikeresebbek lettunk bar nem jutottunk ki egy vilagesemenyre sem. Viszont kialakult egy erosebb Keret az elmult scribes kepest Es Szerintem ez elorelepes. Azt, hogy elhitted, hogy kijutunk az ebre vagy Vbre az azert van mert szakmailag nem sok kozod van a labdarugashoz. Volt eselyunk, de minimalis Es sajnos nem sikerult. Ugy erzem a Vb csoport erosebb csoport mint ami volt az elmult even szoval eselyeink megint minimalisak. Valoban a Magyar labdarugas lemaradt az elmult 20 evben, de Errol Meg a valogatott fejlodhet mivel a csapat 80%-at kulfoldon jatszo profi labdarugok alkottjak. Ezzel csak azt akartam kifejteni, hogy a Magyar labdarugas jelenlegi legnagyobb problemaja az nem a Magyar valogatott. Azt , hogy egy key ember atesik a lo masik oldalara Es elhiszi, hogy ez a valogatott kijut vilagversenyekre azzal sajnos sok minding nem Lehet kezdeni.
http://pepsifoci.hu/node/103735
2011, december 23 - 12:43
Teged tenyleg elhulyitettek, mert hogy nem vagy 100-as az biztos. Gera Zoltan lemondta a valogatottsagot, mert olyan edzovel kellett dolgoznia aki alkalmatlan volt a feladatra. Huszti lemondta a valogatottsagot ami abszolut erzelmek alapjan tortent es Egervari meg kimagyarazta azoknak ad lehetoseget akik folyamatosan jatszanak. Ne ehhez kepest Szabicsnak es Tozsernek fenyeveket kellett varniuk meg Nemeth Krisztian szinte csapat nelkul a kispadrol kapott meghivot. Nem az eredmenyek ellen ill. nem Nemeth ellen vagy epp Tozser oldalan beszelek csak a folyamatrol ill. a valogatasi elvrol. A valogatott sikeres evet zart igy nincs mirol beszelni. Koeman belebukott az eredmenyeibe, jatekaba ill. a Gera ugybe. Nekunk meg jobb lenne szurkolni es elvezni azt, hogy jo evet zartunk van egy utokepes csapatunk (ezt szakmailag mondom, mert szakmabeli vagyok) es ezt kellene tamogatni. A kovetkezendo evekben rosszabbak nem leszunk, hisz a keret a 20-as eveiben van igy van mire epiteni es az elkovezendo par evben lesz egy ket fiatal akik mar kulfodon jatszva profin kerulnek jobb es jobb pozicioba. Lasd Gulacsi, Adorjan es meg van egy ketto aki par ev mulva valogatott lesz. Gerarol meg annyit kedves Matyi latyi, hogy az elmul 20 ev egyik legjobb ill. legsikeresebb jatekosa aki hosszu ideje angliaban jatszik es ott felel meg a profi korulmenyeknek. Sajnos serulesei nem segitik palyafutasat viszon tehetsege nem lampul es meg mindig szukseg van ra. Egyszeruen azert, mert zsenialis labdarugo kiveteles tehetseg. Es ott lesz jovore is a csapatban abban is biztos vagyok. Szerintem ott van a legnagyobb problema Magyarorszagon, hogy a kis gyerekek Ronaldo meg Messi mezben szaladgalnak es nem Gera vagy Dzsudzsak mez van a hatukon. Minden magyar kisgyerek meltoan nezhetne fel Gerara es az eredmenyeire. Hisz nem sok mindenkinek sikerult angliaban hosszu eveket lehuzni es pl. bombagolt ragasztani a Mu kapujaba, duplazni a Juve ellen az Europa liga elodontojeben stb. Tehat Matyika mielott teljesen belehulyulnel a sajat hulyesegeidbe jobb lenne, ha befognad a pofad Geraval kapcsolatban.
Majd mondjad Zoli, mikor rendezzünk válogatott meccset!?
Mert te, aki már hagytad ott a magyar válogatottat, egy-két felhozó meccsre bármikor számíthatsz viszonzásul - a maffiától.
Fűthető pályák, stadionok, 238,5 milliárdos terv(ugye ki emlékszik már rá?), kijutás EB,VB-re, Az utánpótlás fontossága(vs. az utánpótlás soha nem látott mélyrepülése)
ezen HÜLYÍTÉSEK mellé talán odaírhatjuk lassan Gera Zoli visszatérését is.