Hihetetlen Loki-sorozat: Épp fél éve nem lehet megverni őket

Feltöltve: 2011, november 22 - 18:44 Frissítve: 2011, november 22 - 21:16

Lassan egészen rendkívüli sorozatot épít fel magának a DVSC-TEVA csapata. A hajdúságiak épp a mai nappal lépik át ugyanis a fél éve(!) tartó veretlenségi sorozatuk lélektani határát, amely összesen 24 hazai tétmeccset foglal magába, köztük bajnoki, Magyar Kupa, és Ligakupa-"szüzességgel". A Loki legutóbb május 22-én, a Haladástól szenvedett vereséget.

NB I: Minden az élvonal hétvégi fordulójáról - kattints!

- pepsifoci.hu - Éppen ma hat hónapja, hogy a Debrecen tétmeccset bukott el a magyar színtéren: május 22-én, az akkor még Monicomp Ligának hívott élvonalbeli bajnokság 30., azaz utolsó fordulójában a Haladás látogatott az Oláh Gábor utcába, és Coulibaly (11-esből, 26.), valamint Sipos (57.) és Halmosi (67.) góljával 2-1-s vereséget szenvedett a végül az 5. helyen záró bajnoki címvédő.

Azóta viszont 24 mérkőzésen - 90 perccel számolva -, 2160 perce nem talált legyőzőre a DVSC. A bajnokságban, azaz az OTP Bank Ligában 16 (vezeti is a tabellát a Loki), a Ligakupában hat, a Magyar Kupában pedig két meccsen nem kapott ki a Debrecen, összesen 55 gólt rúgva, a kapott gólok száma pedig mindösszesen 18.

Érdekesség, hogy az elmúlt veretlen félév során a Diósgyőr volt a DVSC "kedvenc" ellenfele, a miskolciakat háromszor is legyőzte Kondás Elemér csapata. (FOTÓ: DVSC.HU)

Nézzük, hogy állt össze a Debrecen hat hónapja tartó veretlen sorozata:

OTP Bank Liga (11-5-0, 30-9):

07.15: DVSC-TEVA - Vasas 5-2
07.22: Zalaegerszeg - DVSC-TEVA 0-2
07.31: DVSC-TEVA - Ferencváros 1-0
08.07: Kecskeméti TE - DVSC-TEVA 0-1
08.14: DVSC-TEVA - Videoton 2-1
08.20: Lombard FC Pápa - DVSC-TEVA 0-2
08.28: DVSC-TEVA - Újpest FC 3 - 2
09.09: Siófok - DVSC-TEVA 0-0
09.18: DVSC-TEVA - Paksi FC 4-2
09.24: Kaposvári Rákóczi FC - DVSC-TEVA 1-1
10.02: DVSC-TEVA - DVTK 5-0
10.15: DVSC-TEVA - Győri ETO FC 2-0
10.23: Pécsi MFC - DVSC-TEVA 0-0
10.30: DVSC-TEVA - Budapest Honvéd 1-1
11.05: Haladás - DVSC-TEVA 0-1
11.20: Vasas - DVSC-TEVA 0-0

Ligakupa (5-1-0, 18-8):

08.31: DVSC-TEVA - DVTK 2-1
09.07: Vasas - DVSC-TEVA 3 - 3
10.06: DVSC-TEVA - Mezőkövesd-Zsóry 6-0
10.12: Mezőkövesd-Zsóry - DVSC-TEVA 0-1
11.08: DVSC-TEVA - Vasas 5-4
11.16: DVTK - DVSC-TEVA 0-1

Magyar Kupa (2-0-0, 7-1):

09.21: Kazincbarcika - DVSC-TEVA 1-5
10.26: Ceglédi VSE - DVSC-TEVA 0-2

ÖSSZESEN: 24 mérkőzés, 18 győzelem,6 döntetlen, 0 vereség, 55-18-as gólkülönbség

Hozzászólások

csabika999 Ez a hír, ha a Fradiról szólt volna, legalább 10 percig görgethetném lefelé a dicsőitő nyáldumát. De én kérek elnézést!Hajrá Loki!
2011, november 22 - 20:45
goliat34 Ennyire szereted a Fradit hogy állandóan velük foglalkozol??Ez már már titkolt szerelem heheheh
2011, november 26 - 17:19
juanitó gratulálok a Lokinak ,de azért azt tudni kell ,hogy Kaposváron is jókora bírói segítséggel tudtak egyenlíteni a 92.percben .
2011, november 22 - 20:34
1 Lokista A számok önmagukért beszélnek, már csak azt a sok idegenbeli ikszet kellene valahogy a magunk javára fordítani. HAJRÁ LOKI!!!
2011, november 22 - 20:24
mindegy Ettől a friss debreceni levegőtől, az ember valósággal megrészegül... Köszönöm Uram, hogy mi vagyunk ( jelenleg) a legjobbak és adj irigyeinknek méltóságot, hogy elviseljék a számukra elfogadhatatlant.
2011, november 22 - 19:03
KISPESTFAN Ez valóban szép teljesítmény annak ellenére, hogy a legjobban utálom őket a Győr után..............ppp,de még egyszer nagyon szép sorozat az övék.....
2011, november 22 - 18:57
JuveFan1897 07.15: DVSC-TEVA - Vasas 3-1

Ez a meccs 5-2 lett :)

2011, november 22 - 18:53





hirdetés

Címlapon

  • 1

    Böde Dániel lesz az egyik olyan játékos, akiért a nyári átigazolási időszakban harcba száll a Ferencváros. Mint ismert, egy támadó középpályás szerződtetése a kulcskérdések között van a nyári tervekben a Ferencvárosnál. Az eddigi egyeztetések alapján úgy tudjuk, hogy a játékos igényeit teljesíteni tudná az FTC, 3-4 napon belül pedig a Pakssal is tárgyalóasztalhoz ülnek az ügyben a fővárosi klub képviselői.

    MA A TV-BEN: Holland-német Eb-döntő
    BLOG: Hemingway: Díjak és édesanyák

Ma a TV-ben: Bukaresti Fradi-Újpest

Feltöltve: 2012, május 17 - 08:13

A román bajnokság utolsó előtti fordulójában, az ottani derbire készülnek, a Steaua fogadja a Dinamo Bukarestet. A presztízsen kívül két csapat az európai kupahelyekért is megküzd egymással, a hazaiak állna valamivel jobban, bár bajnokok aligha lesznek. Csütörtök este jelentkezik a szokásos focimagazin, a Zuhanyhíradó is.

A Honvéd-tizikkel poénkodott az MLSZ tudósa

Feltöltve: 2012, május 16 - 12:43

A pepsifoci.hu oldalán naponta szedjük össze a hazai írott, nyomtatott vagy elektronikus sajtóban leírt, elhangzott nyilatkozatok legjobb elemét. Itt a legújabb Nap mondása!

A nap fotói: Sousa a Vidi szurkolói ellen focizott

Feltöltve: 2012, május 15 - 15:37

Immár második alkalommal vívott barátságos mérkőzést egymással a Videoton edzőiből és irodai alkalmazottaiból verbuvált csapat és az RBD szurkolói csoport együttese. Az összecsapáson többek között Paulo Sousa is pályára lépett, a végeredmény 9-5 lett a klub dolgozói javára - írja a vidi.hu.

Egervári újoncokat hívott be, kizárták az ETO-t az EL-ből - ez történt ma

Feltöltve: 2012, május 16 - 22:08

Annyira elfoglalt vagy, hogy csak öt perced van átnézni a nap legfontosabb híreit? Az alábbi összeállításban a mai nap kiemelkedő fontosságú eseményeit gyűjtöttük egy csokorba Számodra. És ha kedvet csináltunk, szánj rá még ötöt további írásainkra!

  • ÁTIGAZOLÁSI HÍREK
    106

    A kluboknál már javában zajlanak az egyeztetések a keretek alakításával kapcsolatban. A pepsifoci.hu legnépszerűbb rovatában a korábbiakhoz hasonlóan minden információt megtaláltok egy helyen. Cikkünk folyamatosan frissül, nézz vissza naponta többször!

  • COMEBACK?
    16

    Ma végleg eldőlt, hogy Sisa Tibor nem marad a Kaposvár vezetőedzője. Illés János, a Rákóczi ügyvezetője az utódról még nem beszélt, de Prukner László esetleges visszatéréséről ő is hallott.

  • PMFC
    9

    Új vezetőedzővel vág neki a következő szezonnak a PMFC, a szakember kilétét vélhetően az utolsó bajnoki után jelentik be Pécsen. A pepsifoci.hu úgy tudja, a Benczés-Supka-Márton-Prukner négyesből kerülhet ki az új pécsi vezetőedző.

Tartalom átvétel